A képviselőház szakbizottságai, majd plénuma után, most a szenátus szakbizottságai tárgyalnak az autonómiastatútumról, amelyet Kulcsár-Terza József képviselő még tavaly decemberben egyéni törvénykezdeményezésként iktatott – áll a Székely Nemzeti Tanács tegnapi közleményében.
Ma délelőtt a szenátus emberjogi, egyházi és kisebbségügyi szakbizottsága tárgysorozatában szerepel a törvénytervezet megvitatása, folytatódik tehát a képviselőházban elkezdődött intézményes párbeszéd, amely esélyt ad arra, hogy a székely közösség legfontosabb törekvését a legmagasabb politikai fórumon, a bukaresti törvényhozásban lehessen képviselni.
A képviselőházi gyakorlatnak megfelelően Kulcsár-Terza József meghívta Izsák Balázst, a törvénytervezetet kidolgozó Székely Nemzeti Tanács elnökét is, hogy vegyen részt a vitában, erre azonban ezúttal nem kerülhet sor, ugyanis a Székely Nemzeti Tanács elnöke Luxemburgban tartózkodik, ahol az Európai Unió Bíróságán másodfokon tárgyalják a 2013-ban kezdeményezett Kohéziós politika a régiók egyenlőségéért és a regionális kultúrák fenntarthatóságáért című polgári kezdeményezés kapcsán benyújtott keresetet.
Mint ismeretes, az Európai Bizottság elutasította a polgári kezdeményezés iktatását, a kezdeményezők nevében Izsák Balázs, az SZNT elnöke és Dabis Attila külügyi megbízott jogorvoslati eljárást indított az Európai Bizottság ellen. Az Európai Unió Törvényszéke elutasította a felperesek keresetét, az ügy másodfokon folytatódik az Európai Unió Bíróságán.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.