ÚszásKét magyar is vezeti az európai ranglistát

2018. május 4., péntek, Sport

Milák Kristóf és Verrasztó Dávid is vezeti saját számának ranglistáját három hónappal a glasgow-i úszó-Európa-bajnokság előtt.

  • Milák Kristóf. Fotó: Koncz György
    Milák Kristóf. Fotó: Koncz György

A magyar szövetség tegnapi tájékoztatása szerint mindketten a március végi debreceni országos bajnokságon elért eredményeiknek köszönhetően állnak az élen. Rajtuk kívül a férfiaknál Németh Nándornak, Kenderesi Tamásnak és Bernek Péternek is van top hármas ideje, míg a nőknél Kapás Boglárkát és Késely Ajnát jegyzik „dobogós” helyen a kontinentális ranglistákon.

A férfiaknál Németh Nándor 48.31 másodperces teljesítménye a 3. legjobb idő 100 gyorson, míg Kozma Dominik 200 méteren elért ideje a kilencedik. 800-on a nyáron csak nyílt vízen versenyző Rasovszky Kristóf 10., Kalmár Ákos pedig 7. helyezett 1500 gyorson.

Három rangsorban is feltűnik Bernek Péter neve, aki 200 háton 6., 200 vegyesen 9. és 400 vegyesen 3. Utóbbi számban ranglistaelső Verrasztó Dávid, aki egyetlen európaiként tudott 4:13-on belül úszni 2018-ban, Gyurta Gergely ugyanitt ötödik.

A 200 pillangón a rangsort – egyszersmind a világranglistát is – Milák Kristóf vezeti, akinek 1:52.71 perces ideje minden idők harmadik leggyorsabb úszása volt ezen a távon.

Itt Kenderesi Tamás a második, Cseh László a negyedik, Biczó Bence pedig a hetedik. Százon Milák holtversenyben második.
A nőknél Késely Ajna és Kapás Boglárka viszi a prímet. Késely második 400 gyorson és harmadik 800-on, míg az olimpiai bronzérmes Kapás negyedik 400-on, második 800-on, ötödik 400 vegyesen és tizedik 200 pillangón. Szintén az első tízben tűnik fel Szilágyi Liliána, aki 8. 100 pillangón és 7. 200-on, Bordás Bea fehérvári országos csúcsa pedig az 5. helyre jó 50-en. Szintén top tízes Burián Kata 200 háton (6.) és Sebestyén Dalma 200 pillangón (8.).
A vizes kontinensbajnokságot augusztus 3. és 12. között rendezik Glasgow-ban a multisport-Eb keretében, ahol hét sportág küzdelmei zajlanak párhuzamosan: az úszás – műúszás, műugrás, nyílt vízi úszás – mellett az evezés, kerékpár, torna, golf és triatlon versenyei­nek szintén a skót város ad otthont, míg az atlétikai kontinensviadalnak Berlin. Amennyiben az elképzelés beválik, 2022-ben mind a hét Európa-bajnokságot egy városban bonyolítják le az érdekelt szövetségek.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 755
szavazógép
2018-05-04: Sport - :

Hétfőn újra telt ház előtt játszik a Sepsi OSK (Labdarúgás)

Az alsóházi rájátszásban veretlen Sepsi OSK hétfőn 18 órától a Concordia Chiajna csapatát fogadja Sepsiszentgyörgyön a 8. fordulóban.
2018-05-04: Sport - :

Federer Stuttgartban tér vissza (Tenisz)

Roger Federer az előző két évhez hasonlóan a stuttgarti tenisztornán tér vissza azt követően, hogy a komplett salakpályás szezont – benne a francia nyílt bajnoksággal – egészségi okokból kihagyja.