Az Állomás-negyedi tóra vonatkozó ötletpályázat nyertese Bokor Milán és Bölöni Botond – közölte péntek délután Facebook-oldalán Sepsiszentgyörgy önkormányzata.
Bölöni Botond a Művész Moziban tartott múlt heti közmeghallgatáson – amelynek során tizenegy pályázó ismertette elképzelését a jelentkező tizenhárom közül –, arról beszélt, hogy az állomási tó egy kapocs a környék és a többi városrész között, illetve, hogy a tó fontos találkozási pont lehet. Elképzelésük szerint legalább tíz százalékkal csökkentenék a tó felületét, s nagyon fontosnak tartják, hogy a helyszínen rendezvényeket lehessen szervezni, ehhez teret kell biztosítani. Aktív láp nevű projektjükben a rendezvényekhez egy központi épületet képzelnek el, míg a tó körüli parkban kisebb rendezvényekhez pavilonokat szeretnének kialakítani.
Zöld megoldásként emlegetik elképzelésüket, a tó vizének pótlását egy vízemelő kerékkel látják megvalósíthatónak.
Egy vízi botanikus kertet is megálmodtak, s úgy vélik, a tónak lehetőséget kell teremtenie a csónakázáshoz is, ez az aktívabb rész, míg a másik egy növényekkel sűrűbben beültetett felület lenne.
A déli részre egy napozó partot is kitaláltak, illetve sportlétesítményeket, a szomszédos benzinkút betonfalán pedig mászófalat szeretnének kialakítani. A város felé két hidat javasolnak, s fontosnak tartják, hogy a tó körüli park része legyen a város kulturális körforgásának, ám legyenek specifikus elemei is.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.