Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Románia 2040 vagy május 40.?

2018. május 5., szombat, Glossza
Kuti János

Bár Romániában azt sem lehet tudni, hogy holnap mi fog történni a gazdaságban, politikában vagy a közéletben, mi mégis előre tervezünk 2040-ig. Ha valamiről tudjuk, hogy soha a büdös életben nem sikerülhet, mondhatjuk, hogy majd május 40-én valóra válik. Most a kormánypárt kanyarított egyet, és azt eszelte ki, hogy olyan stratégiát kell kidolgozni, amely 2040-ig nyélbe üthető.

A hosszú távú terv kimunkálásához egy bizottságot hoznak létre, amelyben az akadémia és annak szakirányú képviselői, a tanügyben dolgozók reprezentánsai, szakszervezetek és patronátusok vezetői, különféle nem kormányzati civil szervezetek, valamint más sóhivatalok küldöttei vesznek részt. Ha összedugják fejüket, világrengető stratégiát dolgoznak ki, amelyet követve esetleg egy olyasféle aranykorba jutunk, amilyent a végül is fel nem épített szocializmusban ígértek nekünk.

A bizottságnak konszenzusos alapon kell tevékenykednie, de már vannak kerékkötők, mint például a liberálisok, akik a létrejöttét is akadályozzák. A szindikátusok nagyobb fizetéseket, a patronátusok képviselői kisebbeket szeretnének, és általában mindenki mást akar. De majd a hatalmas cél érdekében félreteszik kicsinyes érdekeiket, és megvalósul a nagy egyetértés.

Arról van szó, hogy három változatot is kidolgoznak. Lesz egy optimista, egy mérsékelt és egy pesszimista. Az optimista emberek leginkább a pesszimista változatban bíznak, mert annak meg nem valósulása esetén kevesebb álmuk nem teljesedik be, és így kisebb lesz csalódásuk is.

A nagy célkitűzések eléréséhez elengedhetetlen lenne az is, hogy az ötletgazda, a pártfőnök Dragnea úr addig legalább a miniszterelnökségig vagy az államelnöki funkcióig avanzsáljon. Ehhez némi törvénymódosításokra lenne szükség, például, hogy elítélt is elfoglalhasson ilyen beosztásokat. Ezen máris dolgozik a parlament. De az is szóba jöhet, hogy, ha kell, életfogytiglan ő lehessen az ország magas rangú vezetője, hogy tervét 2040-ig véghezvigye. Ezért az említett stratégiakidolgozó bizottságnak sürgősen ez irányú törvényeket kell javasolnia, amelyeket meg is szavaz a parlament.

Aztán hozzá lehet látni a merész célok eléréséhez.

Szépeket álmodtunk és bíztunk megvalósulásában már rögtön a ’89-es események után is. Például abban reménykedtünk, hogy járhatunk külföldre. Ez bejött, sőt, sokan úgy elmentek, hogy vissza sem jöttek.

A rendszerváltás óta számos jobbnál jobb reformot vezettünk be, és ennek következtében az oktatás olyan szintre emelkedett, hogy majdnem minden második gyerek funkcionális analfabétává vált: olvasni ugyan tud, csak nem érti, amit olvas. A tanítást már tankönyvek nélkül is meg tudják oldani, mert a tankönyvkiadás nagyjából megszűnt.

A szülők annyira kiokosodtak és felvilágosultak, hogy már be sem oltatják csemetéiket járványos betegségek ellen. A védőoltások beadása 97-ről 80 százalékra esett vissza. Ennek következtében az utóbbi időkben már a kanyarós betegek száma is elérte a 12 600-at és az elhalálozottaké az ötvenet. Újabb és újabb kórházépítési terveket valósítottunk meg, kórházakat kevésbé. De minek is annyit építeni, mikor a meglévők fenntartása is gondot jelent?

Azt képzeltük, hogy gyorsvasúton fogunk száguldozni, csak sajnos, a vasúti pályák úgy leromlottak, hogy inkább lassulnak a vonatok, és éveket késnek, minthogy gyorsulnának. Legalább az utasok élvezhetik gyönyörű tájainkat.

Az eget bámulva azon merengtünk, hogy mikor száll fel Brassó mellől, Vidombákról az első repülőgép. De már Csokonai is megírta hogy: „Ábrándozás az élet megrontója, / Mely, kancsalul, festett egekbe néz.” Arról is ábrándoztunk, hogy az országot autópályák szelik keresztül-kasul. Neki is veselkedtek többek közt az észak-erdélyi autópálya építésnek, de sajnos, még a kivitelezésről szóló szerződésnek is lába kelt. Azért legyünk őszinték, lakosonként épült néhány centiméter, s állandóan lázas munka folyik, ha beomlik egy rész, rögtön nekifognak kijavítani.

Abban reménykedtünk, és többször is volt szó róla, hogy a nagy egyesülés 100. évfordulójára legalább az Ókirályságot és Erdélyt autópályákkal kötik össze. Mivel ez nem sikerült, sürgőssé vált az egyesülés megünneplésének további meghosszabbítása, mert egyelőre csak az ünnepség 2020-ig való kinyújtása szerepel a tervekben, és addig úgy néz ki, nem sikeredik autópályákkal átszelni a Kárpátokat. Ezt ismét tervbe lehet venni, csak megépítésének befejezését az egyesülés 200. évfordulójára kell halasztani.

Addig még össze lehet hozni egy másik egyesülést is, mégpedig a Moldovai Köztársaság csatlakozását, csak hát azt is utakkal kellene hozzánk kötni.

Sőt, ki kell szárítani a Prutot, mert virághidakon nem lehet közlekedni, csakis köz- és vasútiakon, amelyek építése szintén nem nagyon megy nekünk.

Szerencsére egyesülés dolgában évszázados sikereket arattunk és aratunk. 1859-ben volt a kicsi, 1918-ben jött a nagy egyesülés. Aztán 1959-ben sikerült egyesíteni a Bolyai Egyetemet a Babeșsel, és most itt az újabb lehetőség: a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemet a Petru Maior Egyetemmel összeházasítani. Arra is van remény, hogy az alkotmány első cikkelye szerinti egységes nemzetállam megvalósuljon. Ennek érdekében minden lehetséges alkalommal hangosan ki kell nyilvánítani a többség ilyen irányú óhaját és közös akaratát a Kifelé a magyarokkal az országból! jelszavakat kiabálva.

Az egyesüléseken kívül ugyan a többi sok szép álom nem nagyon valósult meg, de most újabb remény nyílhat, hogy 2040-ig vagy 2140-ig beteljesítjük, sőt, a tempót látva még az is meglehet, hogy már május 40-éig.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint lesz-e előrehozott parlamenti választás idén?







eredmények
szavazatok száma 8
szavazógép
2018-05-05: Magazin - :

Idén nem osztják ki az irodalmi Nobel-díjat

A közelmúlt botrányai nyomán hitelességét vesztő és szinte működésképtelenné vált Svéd Akadémia pénteken bejelentette, hogy idén nem osztja ki az irodalmi Nobel-díjat, annak odaítélését 2019-re halasztják, amikor egyidejűleg két díjat adnak át.
2018-05-05: Élő múlt - :

Illyés Elemér: Erdély változása 1. (1968–1972)

Előszó
A romániai magyarság okkal történelminek nevezhető szerepe – idézi két évvel korábbi önmagát a szerző könyve 1976-os müncheni kiadásának bevezetőjében – megint szorongatottá és hangsúlyosan szorongatóvá vált, s a jövő távlatai is megteltek kérdőjelekkel... Ha ma fognék könyvem megírásához – idézem tovább a zárószó szövegét –, szükségszerűen még több lenne benne a vészjelzés.