Anyák napjaHogyan került a holló Mátyás király címerébe?

2018. május 5., szombat, Kiscimbora

Mátyás ifjú korától igen nagy vitéz volt. Sokat csatázott mindenféle ellenséggel. Egyszer, hogy, hogy nem, a poroszok fogságába került. A porosz vezér úgy gyűlölte, annyira haragudott rá, hogy megparancsolta a katonáinak:

– Mátyást mindennap fogjátok eke elé! Hadd szántsa a hegyoldalakat, bánja meg azt is, hogy a világra jött!
Így szenvedett Mátyás nehéz rabságban, porosz földön. Egyszer az édesanyja, Szilágyi Erzsébet meghallotta, hogy az ő egyetlen fia micsoda nyomorúságban sínylődik. Előhívatta az egész háza népét, szolgákat s katonákat. Megkérdezte tőlük: – Melyiktek vinné el hamarabb ezt a levelet a fiamnak?
– Én viszem, én viszem! – versengtek a szolgák.
Akkor csak lereppent egy nagy, fekete holló, s kikapta a levelet Szilágyi Erzsébet kezéből, s elszállt.
Mátyás még azon az estén megkapta az édesanyja levelét, s választ is küldött a hollóval.
Megírta, hol szenved, hogy szenved, s hogy eke elé fogják mindennap.
Mikor Szilágyi Erzsébet ezt elolvasta, a szíve szinte meghasadt a gyermekéért. Nagy szándékot tett fel magában, s üzenetet küldött Mátyásnak:
– Apád helyett apád leszek!
Ebből Mátyás megtudta, hogy hamarosan kiszabadul.
Szilágyi Erzsébet akkora csapatot gyűjtött, hogy Mátyást ki tudták szabadítani a rabságból. Az asszony is ott harcolt a katonákkal, mint egykor Mátyás apja, Hunyadi János.
Amikor Mátyást királlyá választották, a címerébe hollót tetetett, mert a holló vitt neki hírt a nehéz rabságba.
(Kóka Rozália gyűjtése)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1501
szavazógép
2018-05-05: Kiscimbora - :

Móra Ferenc: Nagy ebéd volt nálunk (Anyák napja)

A ludacskával, amelyikről ezt a történetet írom, sose találkoztam az életben, de hírből nagyon jól ismertük egymást. Nekem mindig őróla írt, neki mindig énrólam beszélt az édesanyám. Én tudtam róla, hogy ő a világon a legfehérebb ludacska, ő pedig tudta énrólam, hogy semmit se szeretek jobban a világon, mint a lúdhúst. Én ezért igen becsültem a ludacskát, ő azonban nyilván nemigen becsült engem.
2018-05-05: Kultúra - :

Rejtett tartalom (Miklóssy Mária tárlata Kézdivásárhelyen)

Miklóssy Mária erős képi ingereket kiváltó művészetével állandó állásfoglalásra készteti a nézőt. Intellektuális játékokat teremt sík felületein, ahol szándékosság és véletlenszerűség határain vezet végig. Ereiben lüktet az egyetemes művészet öröksége, és konstruktív szabályokat teremtve érzelmeinek izzó kútjából merít.