Mátyás ifjú korától igen nagy vitéz volt. Sokat csatázott mindenféle ellenséggel. Egyszer, hogy, hogy nem, a poroszok fogságába került. A porosz vezér úgy gyűlölte, annyira haragudott rá, hogy megparancsolta a katonáinak:
– Mátyást mindennap fogjátok eke elé! Hadd szántsa a hegyoldalakat, bánja meg azt is, hogy a világra jött!
Így szenvedett Mátyás nehéz rabságban, porosz földön. Egyszer az édesanyja, Szilágyi Erzsébet meghallotta, hogy az ő egyetlen fia micsoda nyomorúságban sínylődik. Előhívatta az egész háza népét, szolgákat s katonákat. Megkérdezte tőlük: – Melyiktek vinné el hamarabb ezt a levelet a fiamnak?
– Én viszem, én viszem! – versengtek a szolgák.
Akkor csak lereppent egy nagy, fekete holló, s kikapta a levelet Szilágyi Erzsébet kezéből, s elszállt.
Mátyás még azon az estén megkapta az édesanyja levelét, s választ is küldött a hollóval.
Megírta, hol szenved, hogy szenved, s hogy eke elé fogják mindennap.
Mikor Szilágyi Erzsébet ezt elolvasta, a szíve szinte meghasadt a gyermekéért. Nagy szándékot tett fel magában, s üzenetet küldött Mátyásnak:
– Apád helyett apád leszek!
Ebből Mátyás megtudta, hogy hamarosan kiszabadul.
Szilágyi Erzsébet akkora csapatot gyűjtött, hogy Mátyást ki tudták szabadítani a rabságból. Az asszony is ott harcolt a katonákkal, mint egykor Mátyás apja, Hunyadi János.
Amikor Mátyást királlyá választották, a címerébe hollót tetetett, mert a holló vitt neki hírt a nehéz rabságba.
(Kóka Rozália gyűjtése)
