Az amerikai elnök tegnap Washingtonban bejelentette, hogy az Egyesült Államok kilép az iráni atomprogramról 2015-ben aláírt többhatalmi szerződésből. Donald Trump szörnyűnek és egyoldalúnak nevezte a megállapodást, amely szerinte nem hozott békét, és nem is fog.
Mint fogalmazott, Irán támogatja a terrorizmust – a Hezbollah libanoni és a Hamasz palesztin mozgalmat, az al-Kaida nemzetközi terrorhálózatot –, destabilizálni próbálja a Közel-Keletet. Rámutatott, hogy az egyezmény aláírása óta jelentősen nőttek az iráni katonai kiadások, miközben az iszlám köztársaság gazdasága rosszul teljesít. Azt mondta, a nukleáris program korlátozásáról született iráni ígéret valójában nagy hazugság volt. Az amerikai elnök a Fehér Házban tartott nyilatkozata után rendeletet írt alá Irán elleni szankciók visszaállításáról.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.