Ma este újabb kulturális évad kezdődik a Székely Nemzeti Múzeum kertjében, a közkedvelt szabadtéri koncertsorozat ezúttal a Bágyi Balázs New Quartet jazzformáció fellépésével indul. A MUKKK Kulturális és Ifjúsági Egyesület és a Kónya Ádám Művelődési Ház partnerségében zajló rendezvények az igényes és élő zenét szerető közönséghez szólnak, a vendégelőadók mellett a helyi zenekarok bemutatkozásának lehetőségét is megteremtve.
A magyar jazzélet egyik meghatározó művésze, Bágyi Balázs dobos-zeneszerző visszajáró vendég Sepsiszentgyörgyön, több alkalommal, több együttesével koncertezett már nálunk, most pedig az új lemezükkel turnéznak Erdélyben, Kézdivásárhelyen, Temesváron és a marosvásárhelyi jazzfesztiválon is fellépnek – vázolta érdeklődésünkre Lázár-Prezsmer Endre művelődésszervező. Megjegyezte, Bágyi partnereinek neve sem ismeretlen a megyeszékhelyi jazzkedvelők körében, hiszen a Junior Prima díjas zongorista, Oláh Dezső többek közt a Trio a lá Kodállyal is koncertezett már városunkban, akárcsak a nagybőgős Oláh Péter vagy Soso Lakatos Sándor (szaxofon), akik más együttesekkel is megfordultak Háromszéken.
Június elején Varga Bendegúz lesz a múzeumkerti rendezvénysorozat vendége, s ebben az évben sem maradnak el a népszerű jazztábort kísérő koncertek sem. Márkus Tibor, a tábor művészeti vezetője és az Equinox Septet várhatóan július végén lesz hallható-látható a Székely Nemzeti Múzeum szomszédságában felállított színpadon. Az időjárás függvényében augusztus-szeptemberben további programokat terveznek, s előreláthatólag helyi zenekarok is lesznek a fellépők között – a szervezők fontosnak tartják, hogy ők is bemutatkozási lehetőséget kapjanak. Lázár-Prezsmer Endre hangsúlyozta, jók a visszajelzések, nagyon sokan szeretik és keresik a múzeumkerti rendezvényeket, a koncertek az idei városnapok alatt is népszerűnek bizonyultak a hagyományosan itt működő borudvarhoz hasonlóan.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.