Kikeltek a magyarfenesi kisgólyák

2018. május 11., péntek, Magazin

Szerda este kikelt az első, csütörtök reggel a második kisgólya a kamerával megfigyelt magyarfenesi fehérgólya-fészekben.


A Kolozsvártól mintegy 20 kilométerre fekvő falu gólyafészkére az Apáthy István Egyesület és a Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Magyar Biológia és Ökológia Intézete szerelt kamerát, amelynek képeit 2017 tavasza óta közvetítik a clujbird.ro honlapon. Amint az élő közvetítésen látszik, a Miskának és Leskének keresztelt gólyapár a fészek szélére tolta az első üresen maradt tojáshéjat, és folytatta a többi tojás költését. Az elsőként érkezett gólyafiókák egyelőre még a fejüket is alig tudják felemelni, tapadnak egymáshoz és a többi tojáshoz. Leske április 1-jén, 3-án, 8-án, 10-én, 13-án és 15-én tojt egy-egy tojást a fészekbe. (Az első egy, a fészekért folytatott csata áldozata lett.)
Szabó D. Zoltán biológus, a megfigyelés koordinátora elmondta: a tényleges kotlás csak akkor kezdődött, amikor már két tojás volt a fészekben, így érthető, hogy az első két fióka gyorsan egymás után kelt ki. A biológus hozzátette: idén korábban érkezett vissza a gólyapár, így minden hamarabb történt, mint az elmúlt évben. Az első kisgólya tíz nappal korábban bújt ki a héjból, mint a tavalyi első. Elmagyarázta: a fészket gyorsabban elhagyó fiókáknak így több idejük marad megerősödni a hosszú afrikai vonulás előtt. A biológus szerint a fiatal gólyák számára az első év a legnehezebb, a fészek elhagyása után több mint felük nem éri meg az egyéves kort. Magyarfenesről általában augusztus 10-én indulnak Afrikába a gólyák. Három hónap alatt kell tehát a kisgólyáknak akkorára nőniük, mint a szüleik, és megtanulniuk repülni, táplálékot keresni.
A 2007 óta megfigyelt, tavaly bekamerázott fészekben 2011-ben és 2015-ben fordult elő, hogy öt kisgólya kelt ki és nőtt fel. Legtöbbször (2007, 2008, 2009, 2013, 2014) négy kisgólyát nevelt a gólyapár, 2010-ben három, tavaly két fióka nőtt fel. Két alkalommal – 2012-ben és 2016-ban – fiókák nélkül telt el a nyár.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 753
szavazógép
2018-05-11: Magazin - :

Jól sikerült Szilágyi Zsófia bemutatkozása (Cannes-i filmfesztivál )

Nagy érdeklődés mellett mutatták be szerdán Szilágyi Zsófia első játékfilmjét a 71. cannes-i filmfesztiválon. Az Egy nap című alkotás a Kritikusok Hete elnevezésű párhuzamos szekcióban versenyez, ahova az 1100 benevezett mű közül mindössze hét ígéretes tehetség játékfilmje kapott meghívást.
2018-05-11: Magazin - :

Íme az új orosz elnöki limuzin

Szenat típusú, orosz fejlesztésű, vadonatúj luxuslimuzinnal gördült át hétfőn hivatalától a Nagy Kreml-palotába Vlagyimir Putyin, hogy ott letegye az elnöki hivatali esküt. Az új gépkocsi elnevezését Dmitrij Sugorjev, az elnöki autókonvojról készült dokumentumfilm alkotója árulta el a Rosszija 24 hírtelevízióban. Korábban az orosz csúcsvezetés és biztonsági kísérete számára készült autókat a médiában a fejlesztési projekt neve alapján Kortezsként emlegették.