Valami nincs rendben ebben a világban. Semmi sincs rendben ebben a világban. Alig pár évtizednyi teher van a hátamon, de annál több nehéz gondolat sorjázik a fejemben. Az utóbbi hónapok furcsaságain elgondolkodva egyre több eszementséget fedeztem fel.
Gyarmatosítás. Szeretném Amerikával kezdeni, bár úgy tetszhet, semmi köze Afrika gyarmatosításához – és mégis, mennyire furcsa: az „amerikaiak” – értsd a földrészre érkezett európaiakat – kiirtják az őslakosokat, majd Afrikából importálják azokat, akik helyettük dolgoznak. Rabszolgasorsra ítélve szabad embereket.
Mi az, ami egy embert a másik fölé helyez? A mások megalázására, legyőzésére való képesség? Az erőfitogtatás? A 19. században Afrika az a földrész, amit civilizálni kell. Persze benne az őshonos embert. Állig, akkor korszerű fegyverekkel felszerelt emberek vonultak fel az élelemszerző nyilakkal szemben. Micsoda győzelem! Majd egymás között elosztották a szerzett „birtokot”. Mit sem tudva a „civilizálatlanokról”, határokat húztak meg úgy, hogy évszázados törzsi háborút vívó csoportokat egy kalap alá hoztak. A háborúk ott ma is dúlnak. A „civilizált” emberek a megölt állatokat trófeaként falra tűzik, ma pedig többet költenek a félig már kiirtott fajok megmentésére, mint a földönfutóvá tett embertársaikra...
A 20. század világháborúi nem értek véget – hol itt, hol ott ütik fel fejüket. Gondosan álcázva mindig okot és érdeket. Hazudva, hogy miért is kellett lerohanni hol az egyik, hol a másik országot. A lényeg: fegyvert ragadni, hogy fegyvert gyárthassunk. De az olajat sem hagyhatjuk ki...
Közép- és Kelet-Európa átszabása, szellemirtó kommunista diktatúrákba való kényszerítése, vasfüggönnyel való kettészelése után a „nyertesek/győztesek” – hasonló gőggel és butasággal – megalkották most már Európában is a modern kori gyarmatosítást.
Ezzel olyan kusza tudatvilágot hoztak létre a megosztott Európában, amely ebben a szerencsétlenül kezdődött 21. században csúcsosodott ki. Mintha hirtelen majdnem mindenki, aki a világszínpadon szerephez juthatott, lemondott volna a gondolkozásról, véleményformálásról – olyan fogalomzavar van, többnyire papagájokhoz hasonlóan ismétlik, amit megengednek, szájba rágnak valakik. Vajon értik a szószólók, amit mondanak?
Ma, a tolerancia nevében a párhuzamos társadalmat multikulturalizmusnak nevezik, hamis töltetet adva ennek is. A politikai korrektség álcája alatt minden, az „enyémtől” eltérő vélemény erkölcstelen, tehát a másként gondolkodás büntetendő; akik ezt mégis megteszik, azokat gyűlölni kell és elhallgattatni. A hazaszeretet újabban nem más, mint nacionalizmus, fasizmus, rasszizmus… és sorolhatjuk napestig a jelentésváltozásokat, amelyeket jómagam felfogni nem tudok...
A jelenkori politikai semmitmondás iskolapéldájával zárnám ezeket a sorokat: a Trump–Macron találkozó kapcsán lelkesen mondták be (mást nem is hoztak nyilvánosságra), és többször is megismételték, hogy a két államfő között működik/működött a kémia. Ennek a kifejezésnek a jelentését az amerikai filmekből ismerjük: miután megtudjuk, hogy két ember között működik a kémia, elsötétül a képernyő, és a néző képzeletére bízzák a folytatást. A két államfővel kapcsolatosan az lehet az üzenet: nyugodtan alhatunk, mert ők szeretik egymást. Trump a működő kémia hatására leporolhatta Macron vállát.
Kerekes Mária
