A közel-keleti térségben igen érzékenynek számító ügyben Washington eddig túl sok szövetségesre nem lelt, az európai nagyok kivétel nélkül ellenzik a palesztinok haragját kiváltó s így a térségbeli egyensúlyi helyzet felborulásának kockázatát hordozó döntést. Éppen ezért számít hatalmas meglepetésnek, hogy az európai ügyekben a német–francia álláspontot mindeddig maradéktalanul osztó Románia egyszer csak szembemegy a nagyok akaratával, és a Brüsszelben általában megbélyegzett, renitenskedő közép-európai államok táborát erősíti. Teszi ezt ráadásul egy olyan ügyben, amelynek látszólag alig van tétje Románia számára.

Persze, a román külügyminisztérium álláspontja csak Berlinből vagy Brüsszelből nézve számít meglepetésnek, idehaza ugyanis megvoltak már az előzményei: előbb Liviu Dragnea jelentette be egy televíziós műsorban, hogy Románia is kész Jeruzsálembe költöztetni izraeli képviseletét, majd Viorica Dăncilă kormányfő vállalta fel a döntést, mi több, a bukaresti kormány képviselői nemrég Izraelbe is ellátogattak. Klaus Iohannis államelnök pedig már a kezdetek kezdetén felhördült, lett is belőle olyan belpolitikai csetepaté, amellyel elemzők szerint lényegében elkezdődött a kampány a jövő évben esedékes elnökválasztásra.
A kampányzajon és az amerikai, illetve román nagykövetségek esetleges elköltöztetésével járó geopolitikai bonyodalmakon túl a bukaresti külügyminisztérium döntése azért is érdekes számunkra, mert felsejlik mögötte egy olyan külpolitikai irányváltás lehetősége, amely a magyar–román kapcsolatokra s így a romániai magyarság helyzetére is kihatással lehet. Nem véletlen, hogy számonkérő, elítélő nyilatkozatában Klaus Iohannis is azt hangsúlyozza: szerinte Románia távolabb kerül Európától, és „euroszkeptikus” országokkal került egy táborba. Az államfő tehát attól tart leginkább, hogy a bukaresti kormány szakítani kíván azzal a fajta külpolitikával, amelynek legfőbb jellemzője a nyugat-európai nagyhatalmakhoz való feltétlen idomulás.
Márpedig számunkra éppen az jelentene valamelyes reményt, ha Bukarest végre belátná, hogy Romániának is ott a helye a visegrádi országok köré szerveződő kelet-közép-európai tömbben – ez teremtene lehetőséget a magyar–román államközi kapcsolatok javítására, és közvetett módon hozzájárulhatna ahhoz is, hogy változzon a román államhatalom viszonyulása az itt élő magyar közösséghez.