Demeter László az őselefánt megtalálásának pillanatait elevenítette fel. Szinte pontosan tíz éve, 2008. június 5-én kapták a hírt Tóth Leventétől, a bánya geológusától, hogy a felsőrákosi külszíni fejtésnél egy gépkezelő különleges leletre bukkant, menjenek rögtön a helyszínre, s vegyék tüzetesebben szemügyre. Mindannak ellenére, hogy a szenet fejtő gép jóvátehetetlen károkat okozott az állat agyaraiban, kiváló állapotban volt a csontváz, s hamar híre is ment. Nyomban segítséget ígért a Zircen, Barót testvértelepülésén élő Katona Lajos Tamás, bejelentkezett Vlad Codrea, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem geológia karának paleontológus professzora és a hollandiai Dick Mol, aki a gerinces őslények világhírű szakértője is, sőt még görög egyetemisták is jelezték, részt vennének a munkában. A leletet kiemelték helyéről és a múzeumba szállították, ám a szűkös anyagiak miatt csak nagyon nehezen tudtak haladni konzerválásával – ezért is kényszerültek arra, hogy a barcarozsnyói dinóparknak kölcsönadják.

Demeter László reményét fejezte ki: belátható időn belül sikerül megteremteni a feltételét, hogy intézményüket kibővítsék, és a szenzációsnak bátran nevezhető lelet jelentőségének megfelelő helyre kerüljön, illetve mellette otthont tudjanak biztosítani a Székely Nemzeti Múzeum őslénytani gyűjteményének.

Lázár-Kiss Barna András örömét fejezte ki, amiért a masztodon visszakerült Barótra. Mint mondotta, bár bízott abban, hogy a lelet megmarad nekünk, de mivel már volt példa rá, hogy értékeinket elsajátították, némi kétely is volt benne. A városvezető egyetértett Demeterrel, hogy bővíteni kell a múzeumot, ezért vállalta, minden tőle telhetőt megtesz, hogy annak pénzügyi feltételeit megteremtsék. Vargha Mihály azoknak a lelkes embereknek mondott köszönetet, akik  lehetővé tették, hogy a Székely Nemzeti Múzeum legifjabb alegysége tizenkét esztendeje létrejöjjön, majd munkájukkal élővé és vonzóvá tették a barótiak és az erdővidékiek számára.

Katona Lajos Tamás A felsőrákosi masztodon, 2008–2018 címmel tartott előadásában munkájuk nehézségeiről és örömeiről számolt be. Mint mondotta, a pénzhiány igencsak megnehezítette dolguk: ha a szükséges összeg már kezdetekkor rendelkezésükre áll, mindössze néhány hónap alatt kiállításra késszé tehették volna a csontvázat, ám annak hiányában mindössze évi néhány napot tudtak dolgozni. A baróti-zirci-hollandiai összefogásnak, ha lassan is, de meglett az eredménye, hiszen a sok tekintetben egyedülálló csontvázat – megvan a nyelvcsont, a farokcsigolya és a szegycsont is, a mancsoknak jóformán csak néhány apró részlete hiányzik, ami világszinten is unikummá teszi – sikerült megmenteniük, és most bármelyik rangos múzeumban főhelyen lehetne kihelyezni. Mint mondotta, Dick Mol ígéretet tett, hogy a masztodonról ismeretterjesztő könyvet ír, s így a kivételes lelet minden bizonnyal hamarosan még híresebbé válik. Katona Lajos Tamás azt kívánta a barótiaknak, jöjjön létre az álmodott múzeum, általa pedig nyíljon meg a lehetősége, hogy ékét, a masztodont ne csak megtalálási helyzetének megfelelően fekve, hanem felállítva is tudják az érdeklődőknek megmutatni.