A nemesi ősökkel rendelkező Irinyi először Nagylétán, majd Debrecenben végezte iskoláit, innen került igen fiatalon a bécsi Politechnikumba. A későbbi feltaláló professzorának, Meissner Pálnak a sikertelen kísérletei nyomán jött rá a biztonságos gyufa kémiai összetételére, amelyet hosszú kísérletezés után 1836-ban, mindössze 19 esztendősen szabadalmaztatott.

A forradalmi találmánynak számító tűzgyújtó eszköz már a 18. század vége óta foglalkoztatta a kor kémikusait, ekkor találták fel a heves kémiai reakció során égő mártógyufát. 1827-ben aztán John Walker kifejlesztette a dörzsgyufát, amelyet 1831-ben Charles Sauria foszforral próbált meg tökéletesíteni.

Ezek a kezdetleges gyufák számos hátránnyal jártak, ugyanis a Walker-féle (többek között ammónium-nitrátból, gumiból, kálium-klorátból álló) elegy rendkívül nehezen és balesetveszélyes robbanással égett, ráadásul a reakció stabilizálása érdekében hozzáadott foszfor mérgező is volt.

Irinyi folytatta professzora kísérleteit, és rájött, hogy a kálium-klorát helyett ólom-dioxidot használva és a mérgező foszfor megkötésével kiküszöbölheti a gyufa említett két hátrányos tulajdonságát. A kísérlet sikeres volt, a fiatalember pedig eladta találmányát Rómer István gyufagyárosnak, a szabadalomért kapott összegből finanszírozva németországi kémiai és közgazdasági tanulmányait. Irinyi Berlinben már 21 esztendősen elméleti kémiai értekezést írt a savakról, foglalkozott a szikesedő talajok javítási lehetőségeivel, majd hazatérése után, 1840-ben gyufagyárat alapított.

A hazai tudományos életben mint a francia Lavoisier munkásságát folytató vegyész dolgozott, állandó harcot folytatva a századfordulón kutató botanikus és kémikus, Winterl Jakab „ortodox” követőivel.

Irinyi János az 1848–49-es forradalom és szabadságharc politikai eseményeiben is jelentős szerepet játszott, feltehetően részt vett a testvére, Irinyi József által szerkesztett 12 pont megfogalmazásában is.

Tudását a haza szolgálatába állítva, Kossuth Lajos kérésére a fegyvergyártás országos felügyelője és a nagyváradi lőporgyár igazgatója lett, a szabadságharc leveréséig őrnagyi rangban szolgált. A megtorlás idején Irinyire börtön várt, majd 1850-ben amnesztiában részesült, ekkor azonban vissza­vonult a közélettől és vértesi birtokán kísérletezett.

Bár elsősorban a gyufa feltalálása révén tartjuk számon, Irinyi a kémia elméleti művelésében is nagy érdemeket szerzett, a lavoisier-i iskola követőjeként a magyar tudományos szaknyelv kidolgozása is részben az ő nevéhez fűződik. Irinyi János később saját birtokain sikertelen mezőgazdasági kísérletekbe kezdett, ezek azonban felemésztették vagyonát. A feltaláló a megélhetés érdekében könyvelőként, majd a debreceni malom igazgatójaként dolgozott, 1895 decemberében bekövetkező haláláig Vértesen élt.

Tarján M. Tamás