Nem akarunk minden utcában piacot, de ahol igény, árus és vevő van hozzá, ott lehetőséget kell adni a működésükre – jelentette ki Bálint József, aki Sepsiszentgyörgyön a Szemerja negyedi piac megtartásáért kezdeményezi a vonatkozó tanácshatározat módosítását.
A sepsiszentgyörgyi önkormányzat két néppárti képviselője „csendesen viszonyult” a lakónegyedi piacok felszámolására vonatkozó kezdeményezéshez: meglepetésként érte őket, nem voltak eléggé felkészülve rá, ezért tartózkodtak a szavazásnál. A tervezetet azzal indokolták, hogy nem kellenek senkinek a kis piacok, sem a termelők, sem a vevők nem érdeklődnek irántuk.
Utólag kiderült, hogy nem így van, jó néhány árus élt abból, amit a „dollárpiacon” eladott, és a környékbelieknek is jól fogott, hogy a közelben tudnak friss zöldséget és gyümölcsöt beszerezni. Nyolc-kilenc éve még megkérdezték őket, hogy szükségük van-e a piacra, most nem, és a tanácshatározat elfogadása után többen is jelezték kétségbeesésüket, elégedetlenségüket, sőt, aláírásgyűjtés is indult, a néppárttól teljesen függetlenül – fejtette ki Bálint József, aki szerint nem reménytelen a küzdelem, hiszen a tanácsi határozat módosítható, és erre mutatkozik is némi hajlandóság.
Közelebbit nem árult el, de hangsúlyozta, hogy a Szemerja negyed idős lakóinak nem lesz könnyű dolguk, ha a központi piacon kell bevásárolniuk: buszjárat alig van, a taxi nem nyugdíjas zsebeknek való, gyalogosan pedig nem mindenki boldogul.
A néppárt szerint az eladókat nem kellene megfosztani a megélhetésüktől, a felső városrész lakóit pedig arra kényszeríteni, hogy egy kiló cseresznyéért vagy egy fej salátáért nagy távolságokat tegyenek meg.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.