Az államháztartást nem lehet kiegyensúlyozni azzal, hogy elveszik a nyugdíjrendszer második pilléréből a pénzt, ami egyébként rendkívül rossz üzenet Nyugat felé, hanem adóemelésre is szükség lesz – állapította meg több bankár is a Jövő bankja nevű, tegnap tartott rendezvényen.
Az államháztartási hiány csökkentésének a legegyszerűbb módja az adóemelés. Egyelőre a nyugdíjrendszer második pilléréről beszélnek, talán ez lesz az első lépés, de valószínűleg ez nem lesz elég, úgyhogy majd az adók következnek, elsősorban a jövedelmi adó vagy a közvetlen adók – jelentette ki Adrian Codîrlaşu, a pénzügyi elemzők romániai egyesületének elnöke.
Florian Libocor, a Román Fejlesztési Bank vezető közgazdásza pedig arra figyelmeztetett, hogy az adók emelése nehéz folyamat lesz, miután éppen ennek az ellenkezőjét ígérték. Véleménye szerint az államháztartási hiány csökkentésének egy másik módja a beruházások visszafogása, amit folyamatosan tapasztalunk is.
Kifejtette: rövid távon a megoldás az adók hatékony begyűjtése lenne, ami szintén nem egyszerű feladat.
A nyugdíjrendszer átalakítására irányuló kormányzati tervek miatt aggodalmát fejezte ki a romániai külföldi befektetők tanácsa (FIC) is, úgy vélik, a kötelező magánnyugdíjak megtartása létfontosságú, hogy a biztosítottak nyugdíjba vonulásuk után is megfelelő életszínvonalnak örvendhessenek. Felidézték, hogy valamennyi becslés szerint 2040-ben demográfiai okok miatt az állami nyugdíjrendszerre hatalmas nyomás fog nehezedni, ezért szerintük a kötelező magánnyugdíjak vehetik át ennek a tehernek egy részét. Úgy vélték, a kormánynak meg kell őriznie a jelenlegi rendszert, sőt, az eredeti terveknek megfelelően 6 százalékra kellene növelnie a magánbiztosítóknak átutalt jövedelemarányt.
A 2007-ben beindított három pillérű – állami, valamint kötelező és fakultatív magánnyugdíjból álló – öregségi járandósági rendszert pénzügyi elemzők szerint a kormány azért akarja átalakítani, hogy betömje az államháztartásban keletkezett lyukakat. A kötelező magánnyugdíjalapokban eddig 42 milliárd lej (9 milliárd euró) gyűlt össze 7 millió személy után.