A kormány és a szakszervezetek hét végén írják alá a minimálbérről szóló egyezséget — ezt a kormány hozta nyilvánosságra hivatalos közleményben. Az érintett miniszterek tegnap tárgyaltak a szakszervezetek képviselőivel, és pontosították az egyezség részleteit. Három szakszervezeti tömb már jelezte, elfogadja a kormány ajánlatát, kiegészítéseiket tegnap ismertették, újabb hat pont beiktatását javasolták a kabinet által kidolgozott dokumentumba. Egyebek mellett kérik, hogy a kormány évente kétszer módosítsa a minimálbért, egyszer az év elején az előrejelzések függvényében, egyszer pedig július elsején a gazdasági tények ismeretében.
A tárgyalásokon jelen levő munkaügyi, pénzügyi és belügyminiszter számára ez a követelés jelentette a legnagyobb gondot, Paul Păcuraru azt nyilatkozta, a kérés nehezen teljesíthető, elsősorban a munkáltatók miatt, akik nincsenek elragadtatva a minimálbér-emelésektől, de kérdéses az is, a központi költségvetés megbírja-e az évi két fizetésnövelést. Döntés a tegnapi tárgyaláson nem született, a miniszterek ma és holnap is egyeztetnek a kérdésről, keresik a megfelelő megoldást. A szakszervezetek pénteken találkoznak Călin Popescu Tăriceanu miniszterelnökkel, akkor kell aláírniuk az egyezményt. A kormány ajánlata szerint a minimálbér 500 lejről 540 lejre emelkedne október elsejétől és 600 lejre 2009 január elsejétől. A kabinet javaslata szerint 2014-ig évi 100 lejjel nőne az országos minimálbér.