Elindult Budapestről a Boldogasszony zarándokvonat

2018. május 17., csütörtök, Világfigyelő

Elindult a csíksomlyói búcsúba a Boldogasszony zarándokvonat csütörtök reggel a budapesti Nyugati pályaudvarról.

A négynapos útra induló zarándokokat Soltész Miklós, a budapesti kormány Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára búcsúztatta, és a zarándoklat lelki vezetője, Varga Lajos váci segédpüspök áldotta meg.

Soltész Miklós azt hangsúlyozta, hogy a csíksomlyói búcsú és a zarándokvonat közösséget teremt, amire nagy szüksége van most Európának és a világnak.

Nagy örömnek mondta, hogy a vonaton több mint 250 fiatal is utazik, köztük Dél-Amerikából, a diaszpórából, Felvidékről és Kárpátaljáról érkezettek. Az államtitkár arra kérte a zarándokvonat utasait, hogy közvetítsék a kereszténység örömét és szépségét, ezzel is erősítve az összetartozást a magyarok és más nemzetek között, eljuttatva az üzenetet Románia és az ortodoxia felé is.

A Boldogasszony vonatot Nagyváradon, Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Maroshévízen és Gyergyószentmiklóson ünnepséggel fogadják.

A zarándokok pénteken Madéfalvára, Csíkszeredába, majd Csíksomlyóra mennek, harmadnap, szombaton a csíksomlyói búcsún vesznek részt, a búcsú egyik legnagyobb keresztaljaként felvonulva a kegytemplomhoz.

Az ünnepi szentmise helyi idő szerint 12.30-kor (közép-európai idő szerint 11.30-kor) kezdődik a csíksomlyói hegynyeregben, szónoka Marian Adam Waligóra lengyel szerzetes, a czestochowai Jasna Góra-i pálos kolostor házfőnöke. (MTI)


 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az Ilie Bolojan által bejelentett megszorításokról?








eredmények
szavazatok száma 1219
szavazógép
2018-05-17: Közélet - Iochom István:

Kijavítják a volt kaszárnya sarkát

Az egykori kézdivásárhelyi hadapródiskola épülete Vasút utca felőli sarkán a csatorna egyik darabjának a leszakadása után az épület az esőzések idején beázott, faldarabok váltak le az ingatlanról.
2018-05-17: Közélet - Demeter Virág Katalin:

Lóháton a csíksomlyói búcsúra

Lóháton indult Csíksomlyóra zarándokok egy csoportja csütörtök reggel Kökösből, az Olt mentén haladva összesen 14 háromszéki ló-lovas páros megy a pünkösdi búcsúra. Száz kilométeres útjuk során tíznél is több települést érintenek, s hasonló távot tesznek meg azok is, akik Gyergyószékről és Székelyudvarhelyről csatlakoznak a lovas programhoz.