A török légierő újabb 101 korábbi katonája ellen adtak ki elfogatóparancsot tegnap Törökország-szerte azzal a gyanúval, hogy az érintettek kapcsolatban állnak a 2016. július 15-ei puccskísérletért felelőssé tett gülenista hálózattal.
A gyanúsítottak között van egy repülődandár-parancsnok, öt repülőezredes és 85 tiszt. A török vezetés az Egyesült Államokban élő Fethullah Gülen muzulmán hitszónok nemzetközi hálózatát vádolja az összeesküvésért.
A gyanúsítottak állítólag olyanokkal álltak telefonos kapcsolatban, akik a gülenista hálózaton belül török katonák tanítómestereiként tevékenykedtek.
Törökországban az elmúlt 22 hónap alatt több mint 159 ezer embert őrizetbe vettek, legalább 48 ezret előzetes letartóztatásba is helyeztek azzal a gyanúval, hogy közük lehet a Gülen-mozgalomhoz és azon keresztül az összeesküvéshez. Eddig – 150 tábornokot és több mint 4630 tisztet beleértve – a haderő legkevesebb 8570 tagját menesztették állásából.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.