André Ferenc mutatta be idén megjelent Szótagadó című első verseskötetét kedd este a sepsiszentgyörgyi Szimplában. A szerző és Kali Ágnes beszélgetéséből megtudhattuk többek között, hogy mik azok az „intim zoomok”, és hogy jár, aki másnak verset ás. Az est második felében André Ferenc és Horváth Benji előadta a Beatwándor című zenés performance-t.
Kali Ágnes bemutatta a vendéget: a csíkszeredai születésű, jelenleg Kolozsváron élő André Ferenc doktoriját írja, a Helikon szerkesztője, és Horváth Benjivel együtt fiatal szerzők szövegeivel is foglalkozik, alkotóműhelyeket és slamrendezvényeket szervez, nonszensz szókapcsolatokkal sokkolja közönségét.
Inspiráció minden lehet: egy dalszöveg, egy Csokonai-idézet vagy éppen egy kocsmai párbeszéd.
A költő szerint folyamatosan interakcióban élünk környezetünkkel, ezért a versekben találkozik a külső és belső világ. Elég arra gondolnunk, hogy a sok okos kütyü ma temérdek egyenrangú információt zúdít ránk, egymás mellé kerül például hírfolyamunkban egy tömegmészárlás vagy egy bensőséges vacsora híre. A lényeg a fókuszáláson van, a halmozott médiafogyasztással meg kell tanulni élni, másként folyamatos bizonytalanságot szülhet az egyénben – ez jelenik meg a Szótagadó verseiben. Az éles váltások, az intim zoomok az olvasót zavarba hozzák, megbontják a versek belső ritmusát. Egy kötet megírása mindenképpen terápiának tekinthető, mert sikerül nyelvi alakot adni valaminek, ami addig nem volt – vallja André, akinek verseiben váltakozik a komorság és a humor, önirónia.
A Szótagadó utolsó részének versei az okostelefon szótáralkalmazásával születettek: „Holnap nem érek oda a világvégéhez”, „Zuhany alatt tilos a léleknek az ördög.” Ezekben a szövegekben a szerző kiszolgáltatottja a vendégszövegeknek – e küzdelemben rejlik költői bátorsága.
Az est további részéről André Ferenc lapunknak elmondta: a Beatwándor a zenekísérettel előadott költészet vizuális ötvözete. A produkcióban Horváth Benjivel adják elő saját verseiket (a dinamika kedvéért sokszor egymásét) – a képeket VJ Lamaskier vizuális művész vetítette rájuk, az elhangzó André-versek mind szerepelnek a bemutatott kötetben.