Kinevezte Orbán Viktor negyedik kormányának minisztereit Áder János köztársasági elnök tegnap Budapesten, ezzel megalakult az új kabinet. Az államfő a Sándor-palotában adta át a tizenhárom miniszter megbízólevelét. Ezt követően az új kormány tagjai esküt tettek az Országgyűlés előtt. Az ülésen az ellenzéki frakciók közül csak a Jobbik vett részt, az MSZP–Párbeszéd frakciószövetség tagjai, valamint a DK és az LMP képviselőcsoportja nem jelent meg. Az eskütételt megelőzően Orbán Viktor miniszterelnök mondott beszédet, és bemutatta új kormánya tagjait. A kormánynak „Magyarország az első, de munkánkkal Európát is erősíteni akarjuk” – jelentette ki. Hangsúlyozta: a 2010–2030 közötti húsz évet egy korszaknak tartja, mert egy országot csak úgy lehet vezetni, ha a tervek hosszú távra szólnak.
A kormány tagjának lenni egyszerre küldetés és szolgálat – mondta Orbán Viktor, azt ígérve a kabinet nevében, hogy hűséggel szolgálják a nemzetet és a nehéz időkben is fenntartás nélkül szeretik majd Magyarországot. A kormányfő hangsúlyozta: olyan embereket kért fel miniszternek, akiknek közös szenvedélye Magyarország, akik azt gondolják, hogy a mi életünkben a legnagyobb dolog, hogy magyarnak születhettünk. Leszögezte: politikai közösségének tagjai bajtársi politikai közösséget alkotnak, és nem egymással versengő politikusok.
Új kormányát európai horizontúnak is nevezte Orbán Viktor, úgy fogalmazva, a nemzetet szolgáljuk, de helyünk Európában van. Arra kérte a minisztereket, hogy munkájuk során törekedjenek Európa nemzeteivel baráti viszonyra és jó kapcsolatokra. Nekünk Magyarország az első, de munkánkkal Európát is erősíteni akarjuk – mondta.
Orbán Viktor megerősítette: a 2010–2030 közötti húsz évet egy korszaknak tartja, mert egy országot csak úgy lehet vezetni, ha a tervek hosszú távra szólnak. Szerinte nyolc év elteltével elmondható: nemcsak a magyar kormány, hanem az emberek is cselekvő szellemmel, bátorsággal és újító kedvvel álltak bele az új korszakba.
Megismételte álláspontját, hogy régen álltak olyan jól a csillagok Magyarország felett, mint éppen most, itt a lehetőség, „hogy új dolgokba is belefogjunk”. Ezt meg is kell tenni szerinte, mert a biztató első nyolc év után is még csak a munka felénél tartanak.
Hozzátette: mély átalakítások, komoly küzdelmek és szívós munka áll mögöttük, de a világban új időszak, új technológiai korszak kezdődött el, amely még bátrabb újító szellemet és még több változtatást követel. Ehhez a kihíváshoz kellett igazítani az új kormány összetételét – jelezte a kormányfő.
Orbán Viktor kijelentette, a technológiai mellett biztonsági és szellemi fenyegetésekkel is szembe kell néznie az országnak. Európát még hosszú évekig fenyegeti a népvándorlás és a tömeges migráció, emberek tízmilliói állnak készen arra, hogy útra keljenek Európába, ezért a védelmi képességek erősítésére, a határ szilárd őrizetére és a biztonsági kockázatok higgadt kezelésére van szükség – fejtette ki.
A miniszterelnök azt mondta, a kormány nem hitelveket védelmez, hanem azokat a létformákat oltalmazza, amelyek a keresztény hitelvekből kisarjadtak. Ezért védjük az emberi méltóságot, a családot, a hitbéli közösségeket és a nemzetet – hangsúlyozta, megjegyezve: ha mindez kisebbségbe szorul, az egyszerre jelenti Európa végét és az ezeréves magyar államiság elvesztését. Ezért az új korszak küszöbén is kötelesség a keresztény kultúra megőrzése és az iskolák ennek szellemében való működtetése – mondta.
Az új kormányban Bártfai-Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter, Benkő Tibor honvédelmi miniszter, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, Kásler Miklós emberi erőforrásokért felelős miniszter, Nagy István agrárminiszter, Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, Pintér Sándor vezeti a belügyi tárcát, Rogán Antal pedig a Miniszterelnöki Kabinetirodát, Semjén Zsolt nemzetpolitikáért, egyházügyekért és nemzetiségekért felelős, Süli János, a paksi atomerőmű bővítéséért felelős tárca nélküli miniszterként vesz részt a kormány munkájában. Szijjártó Péter a Külgazdasági és Külügyminisztériumot, Trócsányi László az igazságügyi tárcát, Varga Mihály a Pénzügyminisztériumot vezeti.