Nem marad el számottevően az európai uniós átlagtól Románia, ami a közös pénzalapok lehívását illeti, ezért nincs ok különösebb aggodalomra, amint a bérek és nyugdíjak pénzügyi fedezete kapcsán sem – jelentette be tegnap Viorica Dăncilă miniszterelnök. A kormány vezetője a Klaus Iohannis államfő által egy nappal korábban felvetettekre reagált.
Klaus Iohannis államfő kedden figyelmeztette a kormányt, hogy foglalkozzon komolyabban az európai uniós alapok lehívásával. Az elnök az Európai Bizottság, valamint a kormány honlapján fellelhető információk alapján kijelentette: a 2014–2020-as költségvetési ciklusban Románia elméletileg 31,3 milliárd euró európai pénzt használhat fel, mind ez ideig azonban mindössze 4,9 milliárd eurót hívott le, azaz az összeg 15,8 százalékát. Iohannis hozzátette, a 31 milliárd euróból kb. 23 milliárd euró kohéziós alap, 8 százalék a mezőgazdaság támogatására fordítható, a többi a kisebb alapokat alkotja. „Kizárólag tőlünk függ, pontosabban azoktól, akik a pályázatokat kidolgozzák, hogy miként fejlesztjük az országot. A 23 milliárd euróból építhetünk autópályákat, kórházakat, vízhálózatokat, ám mind ez idáig 2,2 milliárd eurót használtunk fel, a rendelkezésre álló összeg kevesebb, mint 10 százalékát, és már túl vagyunk a költségvetési ciklus felén” – fogalmazott. Klaus Iohannis szerint a leszerződési arány, azaz azon projektek, amelyeket már benyújtottak, és esetleg finanszírozása kerülnek, a Románia számára elkülönített összeg 40 százalékát fedik le.
Az államfői intőre válaszolva Viorica Dăncilă tegnap kijelentette, 2016-ban nulla százalékos volt az uniós alapok lehívási aránya, jelenleg 16 százalékon áll, megközelítve a 18 százalékos uniós átlagot. A kormányfő szerint Klaus Iohannis államfő „elfelejtette” megemlíteni, hogy a 2014–2020-as pénzügyi ciklusról beszél, és hogy 2016 elején még a menedzsmenthatóságok sem voltak engedélyezve.
Klaus Iohannis szintén kedden szólította fel a kormányt és a Szociáldemokrata Pártot, hogy adjanak nyilvánosan világos és jól dokumentált választ arra a két kérdésre, hogy mi a tervük a nyugdíjrendszer második pillérével, és van-e még pénz az év végéig esedékes nyugdíjakra és fizetésekre? Ennek kapcsán a kormányfő kijelentette, hogy nincs semmilyen gond, nem szeretnék, ha aggodalmat keltenének a nyugdíjasok körében, hogy nem tudják kifizetni a nyugdíjakat vagy a közszféra alkalmazottainak bérét. Dăncilă szerint mindenre megvan a fedezet, és ezt Eugen Teodorovici pénzügyminiszter is megerősítette.