A Zöld Nap Egyesület és a polgármesteri hivatal sportirodája kedden délután ismét megszervezte a nagy népszerűségnek örvendő Mozgó délutánt a céhes város sportcsarnokában és az előtte levő téren.
Az idei első Mozgó délután márciusban volt, a következőt szeptemberben tartják. A rendezvényt 2014 óta szervezik meg. Ráduly Attila, a Zöld Nap Egyesület elnöke elmondása szerint fő célja, hogy felhívja a figyelmet az egészséges életmódra és az egészségmegőrzésre, amit a mozgás népszerűsítésén túl számos kísérőprogrammal igyekeznek elősegíteni.
A tegnapi Mozgó délutánnak mintegy százötven különböző korosztályú résztvevője volt. Asztaliteniszezhettek, Pap Ágnessel tornászhattak és zumbázhattak, és betekintést nyerhettek az Rc távirányítós autók világába a BIA Kft.-nek köszönhetően. Métabajnokságot első alkalommal szerveztek, ezt a játékot Kézdivásárhelyen alig ismerték. A kicsik a mérleg fajátékokat próbálhatták ki. A résztvevők egy háromfordulós – ugróköteles, labdapecegtetés és szaladás – versenyre is benevezhettek. Az esemény végén két számmal a 2EASY nevű modern tánccsoport is bemutatkozott, ők a KSE-napokon léptek fel először.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.