Névadójához méltó koncertet tartott a debreceni Kodály Zoltán Kórus a belvárosi református templomban. Erdélyi turnéja sepsiszentgyörgyi állomásán a hivatásos együttes kizárólag magyar szerzők műveinek avatott tolmácsolásával varázsolta el a közönséget.
Az 1955-ben alapÃtott amatÅ‘r kórus 1971-tÅ‘l hivatásos együttesként működik, fenntartója a cÃvisváros. Erdélyi turnéjukra Kodály Zoltán művei mellett három olyan kortárs magyar szerzÅ‘ kórusműveit hozták el, akik itt születtek vagy szervesen kötÅ‘dnek e tájhoz, ezért is választottak egy Szilágyi Domokos-idézetet a turné cÃméül: Énekeljünk otthont a tájon.
Szabó-Sipos Máté karmester vezetésével az együttes három tematikus részben – a hit, az otthonra találás reménye és a szeretet jegyében – négy szerzÅ‘ műveit szólaltatta meg szuggesztÃv elÅ‘adásmódban. A jól ismert Kodály-kompozÃciók mellett, mint SÃk Sándor te deuma vagy az Öregek, felcsendültek a Marosvásárhelyen született, ám évtizedek óta Magyarországon alkotó egyik legismertebb kortárs zeneszerzÅ‘, Orbán György megrázó kórusművei is.
Elhangzott továbbá Selmeczi György, jelenleg egyebek mellett a Kolozsvári Magyar Opera zenei vezetőjének néhány keveset hallott műve.
A fiatal nemzedék egyik legjelentÅ‘sebb szerzÅ‘je, Gyöngyösi Levente egyházi, illetve népi ihletésű kompozÃcióit talán elÅ‘ször hallhatta élÅ‘ben a hálás sepsiszentgyörgyi közönség.