A Baróti Szabó Dávid Szakközépiskola nyolcvankét végzőse szombaton vett búcsút az alma matertől. A ballagási ünnepségen felszólalók bizodalmukat fejezték ki: a tudással jól felvértezett fiatalok az egyetemeken megállják a helyüket, olyan felnőtté válnak, akik hasznára lesznek embertársaiknak.
Claudiu Cristian iskolaigazgató beszédében úgy fogalmazott, a végzősök viselkedésén az elmúlt hetekben érezhető és látható volt, hogy búcsúznak már. Úgy vélte, a középiskola négy éve alatt a tanári kar mindent elkövetett, hogy jól felkészült fiatalokat engedjen útjukra, és a nagybetűs életben a fel-felbukkanó nehézségek ellenére is boldogulni tudjanak. Azt kívánta nekik, legyen elég erejük ne csak építeni, de a sokszor vad és barátságtalan világot megszelidíteni is.
Lázár-Kiss Barna András polgármester mérföldkőnek mondotta a ballagást a felnőttkort alig elérő diákság életében, s arra bátorította őket, ne hagyják, hogy bárki is álmaik és kitűzött céljaik megvalósításától elrettentse őket. A városvezető a lelkiismeretesen végzett áldozatos munkájukért köszönetet mondott a tanároknak is: nemcsak tudást adtak, hanem példaképei voltak a jóra fogékony diákság számára. A megyei tanfelügyelőség jókívánságait tolmácsoló Victor Sibianu úgy fogalmazott, nem tud azzal az egyre inkább általános vélekedéssel egyetérteni, mely szerint a tudás csak másod-harmadlagosan fontos. Arra inti az életük egyik legjelentősebb eseményéhez érkezőket, igyekezzenek minél többet tanulni, hiszen az által olyan kapuk nyílnak meg előttük, amelyek jólétet és elismerést hoznak számukra. A tanfelügyelő arra is intette az iskolájuktól búcsúzókat, bármerre is sodorja őket a sors, legyenek hálásak azért, mert itt, ezen a tájon születtek, mert jó szüleik áldozatot hozva felnevelték őket, tanáraiknak, akik tudásuk legjavát próbálták önzetlenül átadni nekik. Egyed-Kese Krisztina a XI.-esek üdvözletét adta át, és kívánta, sikerüljön eljutni oda, ahova igyekeznek. A végzősök nevében felszólaló Gál Szilvia úgy fogalmazott, hamarosan ismeretlen vad vizekre fognak evezni, de a kalandtól nemhogy nem szabad megijedni, épp keresni kell, s kibontott vitorlával kell a habokat szelniük ahhoz, hogy a világot felfedezhessék és értelmes életet élhessenek.
Az ünnepség végén a kiváló tanulmányi eredményeket elért diákokat díjazták. A Baróti Szabó Dávid Emlékbizottság és Alapítvány Nagydíjával Gál Szilvia és Benkő Szilárd következetes munkáját ismerték el, az Érdemes diák címet Bardocz Edina, Benkő Szilárd és Gál Szilvia érdemelte ki, a Nebuló-díjat, amelynek nevét ezentúl alapítója, a nemrég elhunyt Tomsa Jolán nevével egészítenek ki, a példás közösségi munkát végző Kovács Szendének ítélték oda.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.