Lapunk július 16-i számában a Szarvadi Józseffel, Kézdivásárhely új alpolgármesterével készített interjúban a Siculus Rádió is szóba került, s habár a beszélgetésben a kilencvenes évekről volt szó, a rádióval kapcsolatos mondat sajnálatos félreértésre adott alkalmat. Több olvasónk úgy értette, hogy az alpolgármester megvásárolta Kónya Zitától a rádiót, ami nem fedi a valóságot. Szarvadi valóban megvásárolta, de nem idén, hanem 1996 októberében Megyaszai Sándorral és dr. Szőcs Gézával közösen.
A rádió 1995. augusztus 7-től 1996 októberéig brassói irányítás alatt működött, első főszerkesztője Kis Éva Mária volt. 1996 októberétől dr. Szőcs Géza lett a Siculus Rádió főszerkesztője, majd 2000-től egyedüli tulajdonosa, aki tizenkét évig vezette, működtette az adást. Ez év április 28-tól Kónya Zita angol szakos tanárnő az új tulajdonos. Tehát jelenleg nem Szarvadi József, hanem Kónya Zita tanárnő a rádió tulajdonosa és igazgatója.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.