Az idei kézdivásárhelyi ballagási ünnepségek sorozata péntek délelőtt a Bod Péter Tanítóképzőben fejeződött be, ahol az óvó- és tanítóképző, illetve a filológia szakos osztályból ötvennyolcan vettek búcsút az iskolától. A tanítóképző évfolyamelsője 9,81-es négyévi általánossal Beke Edina.
A ballagási ünnepség 11 órakor az iskolacsengő hangjára kezdődött, amikor a székely ruhát viselő végzősök a Gaudeamus dallamára, óvodások kíséretében osztályfőnökeikkel, Deák Magdolnával és Zsidó Annamáriával az élen az épületből a sportpályára vonultak, ahol szülők, hozzátartozók és iskolatársak gyülekeztek. Bevezetőként az iskola kórusa előadásában, Gligor Zoltán zenetanár vezényletével elhangzott Csézy Ez az otthonunk című dala.
Len Csaba iskolaigazgató beszédében kiemelte: a mai nappal véget ér valami, lezárul a ballagók életének egyik legszebb, leggondtalanabb szakasza, útjaik elválnak, el kell köszönniük egymástól. „Menjetek, valósítsátok meg álmaitokat, legyetek hasznára annak a közösségnek, amely »kitermelt« magából benneteket, de bármerre is jártok, ne feledjétek: a Bod Péter Tanítóképző időről időre visszavár. A gondviselés vezényeljen és óvjon benneteket” – búcsúzott a ballagóktól.
Ruszka Sándor református lelkipásztor Isten igéjével köszöntötte a végzősöket, majd a megyei tanfelügyelőség nevében Kőmíves Noémi magyar szakos, az iskoláért felelős szakfelügyelő üdvözölte a ballagókat, azt emelve ki, hogy a célokat nem elég csak megfogalmazni, tenni is kell értük. Bokor Tibor polgármesternek a végzősökhöz intézett gondolatait Szigethy Kálmán önkormányzati képviselő, az iskola vezetőtanácsának tagja tolmácsolta, a ballagó tanulók szülei részéről pedig Füleki Katalin szólt az egybegyűltekhez, arra figyelmeztetve, hogy a legfrissebb statisztikai adatok szerint a fiatalok 47 százaléka öt éven belül elhagyja az országot, ami drámai.
„Ez az iskola, ez a közösség veszélybe kerül, egy-két évtized múlva talán meg is szűnhet, szükségünk van rátok, hogy ez ne történjen meg” – kongatta meg a vészharangot.
Rövid zenés-verses műsor után a végzősök képviselői átadták a tizenegyedikeseknek az iskolazászlót és az aranykönyvet, majd a ballagók díjazása követett. Az iskola évfolyamelsője és a XII. A osztály legjobb tanulója Beke Edina, akit az önkormányzat is díjazott, a filológiaosztály legjobb tanulója pedig Kerekes Ákos 9,09-es négyévi általánossal. A tanulásban és egyéb tevékenységekben kimagasló eredményeket elért tanulókat nemcsak az iskola, annak katedrái, hanem többek között a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége, a Rotary Klub, a Bóbita Egyesület, a Tanulók Klubja és az Zöld Nap Egyesület is díjazta. Ezt követően a tizenkettedikesek nevében Klára Kamilla Rúzsa Magdi dalával, Tálas Beáta búcsúbeszéddel, Baka Kinga és Jánó Kinga Zorán–Presser Gábor dalával, Kalányos Szabina Tóth Krisztina A tanítvány című versével, Bodó Imola szónoklattal, Füleki Zsófia pedig ugyancsak Rúzsa Magdi dalával köszönt el iskolatársaitól, tanáraitól és iskolájától. Végezetül a ballagók virággal búcsúztatták tanáraikat, majd helyükre visszaállva az Ismerős Arcok Nélküled című dalának eléneklésével zárult az ünnepség.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.