Magyar filmtervet díjaztak

2018. június 5., kedd, Magazin

Nagy Bálint és Lőrincz Nándor Garázsmenet című filmtervét díjazta a kolozsvári Transilvania nemzetközi filmfesztivál szakmai fóruma, a Transilvania Pitch Stop.

A Garázsmenetben az alkotók egy párkapcsolati drámát ábrázolnak, a filmterv az áldozathibáztatás témájával foglalkozik. A produkció a Filmalap pályakezdő alkotókat támogató Inkubátor Programjában készül. A kolozsvári szakmai fórumon elnyert díjjal Nagy Bálint és Lőrincz Sándor megkapta a Chainsaw Europe utómunka-stúdió 25 ezer euró értékű felajánlását. A közlemény szerint a Garázsmenet filmterve 9 másik projekttel versenyzett.

A Transilvania Pitch Stop zsűrijében Uldis Dimisevskis, a Lett Nemzeti Filmközpont helyettes vezetője, valamint Cedomir Kolar és Nadia Turincev producer értékelte a pályázatokat.

Nagy Bálint és Lőrincz Nándor filmjének forgatása a Filmalap 62 millió forintos támogatásával a jövő évben kezdődhet.

A 2015-ben indított Inkubátor Programban eddig 15 elsőfilm kapott támogatást. Köztük volt Szilágyi Zsófia Egy nap című alkotása, amelynek világpremierje májusban volt a cannes-i filmfesztiválon, és elnyerte a filmkritikusok nemzetközi szövetsége, a FIPRESCI rangos díját, valamint Csuja László Virágvölgy című road movie-ja, amely meghívást kapott a júliusi Karlovy Vary-i filmfesztiválra – emlékeztetett a Filmalap. (MTI)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 756
szavazógép
2018-06-05: Magazin - Iochom István:

Bardocz Judit első egyéni kiállítása (Kézdivásárhelyi Gyűjtemények Háza)

Szombaton nyílt meg és augusztus 20-áig tekinthető meg a kézdivásárhelyi Gyűjtemények Házában a Baróton született és 1991 óta Magyarországon élő Bardocz Judit amatőr festő első egyéni kiállítása. A teremben több mint negyven munka látható. Ez a Gyűjtemények Háza 86. rendezvénye, illetve 53. tárlata.
2018-06-05: Emlékezet - József Álmos:

A Justice for Hungary

A trianoni békeszerződés csak fegyvernyugvást jelentett a vesztes országok számára. Olyan nemzeti megaláztatásokat és terheket okozott a legyőzött Magyarországnak, amelyek a belpolitikában revíziós és szociális változtatások állandó követelését eredményezték. Ennek volt köszönhető, hogy Magyarországon a revízió megnyilvánulásait – amikor arra a nemzetközi körülmények lehetőséget adtak – minden politikai erő „egyetemes nemzeti érdeknek” tekintette.