Rendeződhetne végre-valahára a sepsiszentgyörgyi régi sportcsarnok tulajdonjoga, hiszen a kormány olyan határozattervezetet készített elő, mely szerint az ötszáz férőhelynél nagyobb csarnokokat az önkormányzatok tulajdonába utalnák át. Csakhogy olyan hírek keringenek, miszerint a jelenleg 1050 ülőhelyes létesítményt a helyi sporthatóság némi átalakítással — az oldalsó lelátók megszüntetésével és középen kevesebb szék elhelyezésével — ötszáznál kevesebb férőhelyesre csökkentené — közölte a város polgármestere.
Elmondta, ebben az ügyben levelet is írt, meg személyesen is egyeztetett Octavian Beluval, az országos sporthatóság elnökével, aki támogatásáról biztosította. ,,Kézben tartjuk az ügyet, nem hagyjuk a várost megfosztani a sportcsarnoktól" — jelentette ki az elöljáró, hozzátéve, egy újabb, nagyméretű sportcsarnok építését kezdeményezi a város Csíkszereda felőli végében (a városrendezési terv szerint az Árkos patakáig beltelkesíteni fogják azt a részt). Mint indokolta, a kétezer férőhelyes létesítményt azért kellene a város végén megépíteni, hogy elegendő parkolóhely lehessen körülötte. Az építkezést saját beruházásként kezdeményezné a város, a polgármester reményei szerint kormánytámogatásból lehetne befejezni.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.