A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szigorúbb pénzügypolitikát javasol a román hatóságoknak az államháztartási hiánycél tartása érdekében – derül ki abból a jelentésből, amelyet a román hatóságokkal idén márciusban folytatott tárgyalást követően állított össze az IMF vezetősége.
A valutaalap szakértői szerint pótintézkedésekre van szükség, ha a hatóságok tartani akarják a kitűzött 3 százalékos hiánycélt. A 2018-as költségvetésben előirányzott bér- és nyugdíjemelések értékét a nemzeti össztermék 2 százalékára becsülik. A román hatóságoknak leginkább az adók begyűjtésére, a közpénzek hatékonyabb elköltésére és az európai alapok lehívására kellene koncentrálniuk. Ezen belül egy új számítógépes infrastruktúrát kellene bevezetni az adóhivatalokban, tekintettel arra, hogy a jelenlegi rendszer elöregedett. Ugyanakkor nagyon pontos sorrendet kellene felállítani a nagy infrastrukturális beruházások terén.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.