A helybeli fúvósok - Bodor János felvétele
A barátosi Ferencz Ernő Református Fúvósegylet és a helyi önkormányzat szervezésében tegnap tartották Barátoson a 36. fúvóstalálkozót, amelyen a házigazdák mellett részt vettek a székelykeresztúri, a kápolnásfalui, a rétyi, a kovásznai és kézdivásárhelyi zenekarok.
A rendezvény a hagyományos felvonulással kezdődött. A zenekarok a falu központjából a református templom Erzsébet-kertjébe vonultak, ahol a várakozó közönség tapssal fogadta őket. Ezt követően Boné Barna helybeli református lelkipásztor a színpadról igét hirdetett a gyér hallgatóságnak. Kerestély Csaba polgármester köszöntő szavai után elkezdődött a zenekarok seregszemléje. A mazsorettek produkciója színesítette a műsort. A hangversenyt a rétyi zenekar zárta. Este Dancs Annamari és Majlát Attila szórakoztatta a nagyérdeműt.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.