A kormánypártok nagyszabású demonstrációja, illetve 13 másik, ugyancsak szombatra bejelentett tüntetés és utcai rendezvény biztonságos lebonyolítása érdekben alakult operatív törzs tegnap Bukarestben – jelentette be Gabriela Firea főpolgármester.
Tucatnyi más rendezvényen kívül szombaton tartják a Másság menetét, vagyis az LGBT-közösség hagyományos felvonulását (ezen a brit és a német nagykövet is részt vesz, sőt, beszédet is mond), és az Új Jobboldal A normalitás menete címen megszervezett ellentüntetését is, amelyekre – a résztvevők viszonylag alacsony száma ellenére – minden évben jelentős közrendvédelmi erőket mozgósít a főváros. A legnagyobb tömegre, mintegy 200–250 ezer résztvevőre számít a főpolgármesteri hivatal az SZDP tüntetésén. A kormánypárti demonstrációra a vidéki résztvevők többsége buszokkal és személygépkocsikkal érkezik Bukarestbe. A tavaly február óta civil tüntetések helyszínévé vált Győzelem téren, a kormánypalota előtt már két napja lezárták a felszíni parkolókat, hogy felállítsák a színpadot és kivetítőket a nagygyűlés szónokai számára. Az ellenzéki pártok tiltakozása közepette a parlament házbizottsága azt is megszavazta, hogy az SZDP vidékről érkező buszainak százai szombaton igénybe vehessék a (világ második legnagyobb középületének számító) parlament parkolóit. Helikopterről is figyelik a forgalmat szombaton a fővárosban és környékén. A kormányellenes civil szervezetek is utcára szólították híveiket, de végül a provokációktól tartva, a Korrupció öl elnevezésű Facebook-csoport bejelentette, hogy a korrupcióellenes főügyész menesztését elrendelő alkotmánybírósági döntés miatt meghirdetett tüntetést nem szombaton, hanem vasárnap tartják meg.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.