Számonkérhetővé tenné az Európai Nyelvi Egyenlőségért Hálózat (ELEN) azokat a vállalásokat, amelyeket az Európa Tanács tagállamai az európai regionális és kisebbségi nyelvek chartájának aláírásakor tettek. A 44 nyelvi csoportot képviselő, nyelvi jogokért küzdő ernyőszervezet az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) meghívására Kolozsváron tartja ma választmányi ülését, amelynek legfontosabb témája a nyelvi charta módosítására vonatkozó közös álláspont kialakítása.
Ferran Suay, az ELEN elnöke, egy katalán nyelvvédő civil szervezet vezetője a tegnapi kolozsvári sajtótájékoztatón elmondta: a legtöbb kritika amiatt éri a nyelvi chartát, hogy az aláíró országok nem tartják be a ratifikálásakor tett vállalásaikat. A charta szakértői meglátogatják az országokat, megállapítják a mulasztásokat, és ajánlásokat fogalmaznak meg, amelyeket aztán ismét figyelmen kívül hagynak a kormányok. Úgy vélte, ezen változtatni kell.
Az ELEN skóciai alelnöke, Domhnall MacNeill hozzátette: az ernyőszervezet a nyelvi charta elfogadásának huszadik évfordulója alkalmából készít jelentést az elmúlt húsz év tapasztalatairól, és javaslatot tesz a charta átalakítására.
A skóciai gél nyelvi csoportot képviselő aktivista úgy vélte, a charta jó irányt jelölt meg, de nem bizonyult hatékony eszköznek a veszélyeztetett nyelvek megvédésében. Elsa Quintas választmányi tag, a spanyolországi galíciai nyelv újraélesztéséért harcoló szervezet képviselője hozzátette: azt is el szeretnék érni, hogy az Európai Unióban ombudsman felügyelje a nyelvi jogok érvényesülését.
A tanácskozás házigazdájaként megszólaló Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke elmondta: az EMNT 2014 óta tagja az ernyőszervezetnek, amely brüsszeli lobbitevékenységet folytat a nyelvi jogok érvényesítéséért. Úgy vélte, a választmányi ülés jó alkalom arra, hogy a nyelvi jogi aktivisták az erdélyi magyarság helyzetével ismerkedjenek. A jövőben az ELEN egyetemek bevonásával szeretne egy európai nyelvi jogi szakértői hálózatot kialakítani. Az ernyőszervezetnek tagja már a Valenciai Tudományegyetem, és pénteken a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem esetleges csatlakozásáról is tárgyaltak.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.