Antonyina Nyikolajevna Pirozskova, Babel özvegye visszaemlékezéseiben elmeséli, hogy november 7-e, az októberi forradalom ünnepe előtt egy fiatal NKVD-ügynök látogatta meg, és egy nadrágot, egy pár zoknit és zsebkendőket kért a férje számára.

,,Micsoda szerencse! A házkutatáskor sikerült kimentenem Babel nadrágját a szobámba! Néhány zokni és zsebkendő is volt a szekrényemben. A zsebkendőket meghintettem a parfümömmel, és mindent átadtam annak a férfinak. Annyira szerettem volna valamiféle jelet küldeni otthonról Babelnek, akár egyszerűen csak egy ismert illatot. Amikor megbeszéltem anyámmal ezt a látogatást, arra jutottunk, hogy ez jó jel. Legalábbis ez volt az érzésünk."

Talán ez az illat volt az utolsó üzenet, amit Babel otthonról kapott.

Az élet! Szeretett élni, és értett is hozzá. ,,Életművésznek" is nevezték. Bölcs volt, és játékos. ,,Babel volt mind közül a legintelligensebb" — mondta Ehrenburg. Epikureista, bonviván, a nőknél sikeres, bár nem volt jóképű. Ahogy ő mondta tréfálkozva: ,,Ne az okos asszonyoknak udvaroljatok! A masamódok és a mosónők közül válasszatok szeretőt: ők nem játsszák meg magukat..."

Stílusa ízes és tartalmas volt, sőt, írói technikájában váratlan fordulatokkal operált. ,,Sohase szűz lapokra írjatok — tanácsolta a fiataloknak. — Használjatok inkább nyomtatványokat..."

November 21-én, minthogy az ügyészségtől nem érkezett válasz, ismét levelet ír egy darab papírra; kézírása bizonytalan.

,,1939. november 5-én kelt kérelmem kiegészítéseként másodszor fordulok önhöz azzal a kéréssel, hogy idézzen be kihallgatás céljából. Vallomásaim helytelen és fiktív kijelentéseket tartalmaznak, olyan személyeket vádolva szovjetellenes tevékenységgel, akik becsületesen és odaadással dolgoznak a Szovjetunió jólétéért. Az a gondolat, hogy szavaim közvetlenül árthatnak hazámnak, kimondhatatlan szenvedést okoz nekem. Legfontosabb feladatomnak tekintem, hogy megtisztítsam lelkiismeretemet ettől a szörnyű folttól."

Úgy tűnik, Babel már leszámolt a saját életével, de a többiek sorsa aggasztja. Utolsó hónapjaiban beismeri bűnösségét, ám nem abban, amivel vádolják. Az önmaga fölött hozott ítélete szigorúbb volt a hatóságokénál.

A nyomozótisztek még 1940. január 2-ig visszatartják a dossziét a katonai ügyészség sürgető parancsa ellenére. ,,A nyomozás véget ért, az anyagot meg kell küldeni a bíróságnak. (…) Semmi sem indokolja az újabb halasztást."

Valaki még gondoskodik arról, hogy Babel életben maradjon, akit már csak egy hajszál választ el a haláltól. Vajon miért húzzák az időt? Talán szükségük van rá újabb letartóztatások és egy újabb tömeges per érdekében?

Decemberben a Lubjankában működő törvényszéki iroda nem fogadja el többé a pénzt, amelyet Babelnek felesége juttat be. Már átszállították a Butirki börtönbe. Innen küldi harmadik üzenetét az ügyészségnek:

,,Amikor az NKVD börtönében voltam, két bejelentést is eljuttattam a Szovjetunió Ügyészségéhez (1939. november 5-én és 21-én). Ezekben kijelentettem, hogy vallomásaimban ártatlan embereket rágalmaztam meg. Ezen bejelentéseim sorsáról nincs tudomásom. Állandóan az a gondolat gyötör, hogy vallomásaim ahelyett, hogy segítenék az igazság felderítését, tévútra vezetik a nyomozást. Az október 10-én kelt jegyzőkönyvben foglaltakon felül szovjetellenes cselekményekkel és irányultsággal vádoltam I. Ehrenburg, G. Konovaljov, M. Fejerovics, L. Tumerman, O Brodszkaja írókat és E. Kriger, E. Bermont, T. Tessz újságírókat. Mindez hazugság, amely minden alapot nélkülöz. Ezekről az emberekről tudom, hogy becsületes és odaadó szovjet állampolgárok. Rágalmaim a kihallgatás alatt tanúsított gyáva viselkedésemnek tudhatók be."

A levelet piros és zöld ceruzával aláhúzott mondatok, nevek, széljegyzetek, bélyegzők tarkítják.

Január 22-én az ügyész egy újabb megjegyzéssel látja el a vádiratot: ,,Az ügyet tárgyalás céljából a Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiuma törvényszékének megküldeni..."

Az ítélet

Babel elveszett, de a végsőkig küzd. Most már a többiekért. Január 25-én, a bírósági ülést megelőző napon megkapja a vádiratot, s azonnal levélben fordul a Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiuma törvényszékének elnökéhez. Ezek az utolsó szavak, amelyeket leír:

,,1939. november 5-én, november 21-én és 1940. január 2-án levelet írtam a Szovjetunió Ügyészségének, amelyben kifejtettem, hogy rendkívül fontos bejelentéseket kell tennem az ügyemmel kapcsolatban. E levelekben kijelentem, hogy vallomásaimban ártatlan embereket rágalmaztam meg. Kérem, hogy a Legfelsőbb Bíróság ügyésze még a per kezdete előtt hallgasson meg.

Kérem továbbá, hogy engedélyezzék egy ügyvéd jelenlétét, és hogy tanúként a következő személyeket idézzék be: A. Voronszkij, I. Ehrenburg, Szejfullina író, Sz. Eizenstein filmrendező, Sz. Mihoelsz művész, R. Osztrovszkaja, az Épülő Szovjetunió című folyóirat szerkesztőségi titkárnője. (Babel nem tudja, hogy egyikük már halott. Alekszandr Voronszkijt 1937-ben agyonlőtték.)

Kérem továbbá, tegyék lehetővé, hogy megismerjem az aktámat, mert több mint négy hónapja olvastam, sietve, késő éjszaka, és szinte semmi sem maradt meg az emlékezetemben."

A perre másnap, január 26-án kerül sor. A tárgyalást minden valószínűség szerint Berija irodájában, a Butirki börtönben folytatják le. Egy titkos rendelet értelmében a város valamennyi börtönében Berija rendelkezésére állt néhány helyiség. Általában éjszaka ,,dolgozott", nappal átengedte a terepet a bíráknak.

A Katonai Kollégium törvényszékének trojkáját az elnök és két ülnök alkotja. Az előbbi Vaszilij Ulrih katonai jogász, tapasztalt, érzéketlen, alacsony, kopasz ember, szögletes arcán lelapuló bajusszal. Mellette a két ülnök, Kandibin és Dmitrijev statisztált.

Az ítéletek futószalagon születnek: nem több, mint húsz perc jut egy ügyre.

Bevezetik Babelt, és ,,ellenőrzik a vádlott személyazonosságát..."

,,— Megkapta a vádiratot? — kérdezi Ulrih.

— Igen, megismerkedtem a tartalmával. A vád teljesen világos."

Az elnök ismerteti a bíróság összetételét.

,,— Van valamilyen ellenvetése?

— Nincs... De kérem, hogy megismerhessem a vizsgálati anyagot, és hogy tegyék lehetővé egy ügyvéd és a kérvényemben felsorolt tanúk jelenlétét..."

A bírák megtárgyalják, majd elutasítják a kérelmet. Meghiúsítják a vádlott kísérletét, hogy a külvilág felé is hallathassa hangját.

,,— Beismeri bűnösségét?"

Íme, hát elérkezett a pillanat Babel számára, hogy elmondja a teljes igazságot. Több lehetősége nem lesz erre.

,,—Nem, nem vagyok bűnös. A kihallgatás folyamán tett valamennyi vallomásom hazugság. Régen gyakorta látogattam trockista személyeket. Látogattam, és nem több..."

A bírák lapozgatnak, Babel kijelentéseit idézgetik a politikai elnyomásról.

,,— Visszavonom a vallomásomat — mondja Babel.

— Nem állt büntetendő kapcsolatban Voronszkijjal?

— Voronszkijt 1930-ban száműzték, és én 1928 óta nem láttam őt.

— És Jakir?

— Jakirt egyetlenegyszer láttam életemben. Mindössze negyedórát beszélgettünk, amikor a hadosztályáról akartam írni.

— Hát külföldi kapcsolatai, azokat is tagadja?

— Jártam Sorrentóban Gorkijnál. Jártam Brüsszelben az anyámnál. Ő ott lakik a nővéremnél, aki 1926-ban hagyta el az országot..."

A bírák ismét idéznek: a Szuvarinnal való találkozásokról tett vallomást.

,,— Találkoztam Szuvarinnal, de semmit sem tudtam a Szovjetunióval szembeni ellenséges érzületéről.

— És Malraux-ról sem tudott semmit?

— Malraux-hoz baráti szálak fűztek, de nem szervezett be a titkosszolgálatokhoz. Irodalomról és országainkról beszélgettünk...

— De saját maga vallotta be Malraux-val való kémkapcsolatát!

— Ez nem igaz. A kommunista Vaillant-Couturier révén ismerkedtem meg vele. Malraux a Szovjetunió barátja, sokat segített nekem műveim franciára fordításában. Mit mondhattam neki a légierőről? Mindössze azt, amit a Pravdában olvastam, s ő sem kérdezett tőlem mást. Kategorikusan tagadom, hogy kapcsolatban álltam volna a francia titkosszolgálatokkal. Akárcsak az osztrák titkosszolgálatokkal. Bruno Steinernek csupán szobaszomszédja voltam a szállodában, később pedig egy lakásban laktunk..."

A bírák áttérnek a terrorizmusra, a másik fő vádpontra.

,,— Kapcsolatban állt Jezsovval?

— Terrorizmusról sohasem beszélgettem vele.

— A nyomozás során bevallotta, hogy a Kaukázusban merényletet készítettek elő Sztálin elvtárs ellen.

— Ezt a szóbeszédet az Írószövetségben hallottam...

— És Sztálin és Vorosilov meggyilkolása, amelyre Koszarjev és Jezsova bandája készülődött?

— Az is kitaláció. Jezsovával azért találkoztam gyakran, mert ő volt a főszerkesztője az Épülő Szovjetuniónak, ahol dolgoztam."

A bírák továbbra is a vallomásokat idézik, Babel pedig továbbra is sorra cáfolja valamennyit:

„— Sokszor megfordultam Jezsov lakásán, és találkoztam barátaival, de szovjetellenes beszélgetéseket nem folytattunk.

— Kívánja valamivel kiegészíteni a per során elhangzottakat? — kérdezi Ulrih.

— Nem, nincs, mivel kiegészítenem."

Az ügy le van zárva. Utoljára, még egyszer megadják a szót a vádlottnak.

,,— 1916-ban, amikor első novellámat írtam, elmentem Gorkijhoz... Azután részt vettem a polgárháborúban. 1921-ben kezdtem újra írni. Az utóbbi időben szenvedélyesen dolgoztam egy művön, amelynek vázlatai 1938 vége felé készültek el. Semmiben sem vagyok bűnös, sohasem voltam kém, semmit sem követtem el a Szovjetunió ellen. Vallomásaimban önmagamat rágalmaztam meg. Egyetlen dolgot kérek: engedjék meg, hogy befejezzem a munkámat..."

A bírák elvonulnak döntést hozni, és nyomban vissza is térnek. Ulrih felolvassa az előre elkészített ítéletet:

,,A Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége nevében a Katonai Kollégium törvényszéke (…) az ügyében meghozta döntését. (…) Megállapításra került, hogy (…) egy szovjetellenes trockista csoport tagja volt (…) a francia és osztrák titkosszolgálatok ügynöke volt (…) a népellenség Jezsov felesége révén (…) terrorista összeesküvők szervezkedésében vett részt (…) Babelt bűnösnek találta (…) és golyó általi halálra ítéli (…) Az ítélet jogerős, és azonnal végrehajtandó..."

Babelre még egy végtelenül hosszú, ugyanakkor borzalmasan rövid éjszaka vár. A halálraítéltek éjszakája.

,,Az ítéletet 1940. január 27-én Moszkvában végrehajtották."