A tárlat válogatást mutat be a fény és árnyék mestereként számontartott festőművész Párizsba érkezését követően, 1951-től az 1990-es évek végéig készült munkáiból, amelyek az absztrakt és a figuratív festészet határvonalán mozognak.
A Hernádnémetiben 1928-ban született Kallós Pált 15 évesen családjával Auschwitzba deportálták, és csak ő élte túl a koncentrációs tábort, ahonnan Budapestre tért vissza. A Képzőművészeti Főiskolán Szőnyi István növendéke volt, majd főiskolai barátjával, a szintén festő Fehér Györggyel 1949-ben Párizsba disszidált, ahol 1952-ben feleségül vette Raymonde Godin québeci származású festőnőt, akivel együtt éltek Kallos 2001-ben bekövetkezett haláláig. Egy fiúk született 1961-ben.
Az első párizsi évek rövid szürrealista periódusát követően Kallos lírai absztrakt képeket festett, amiről első párizsi, a Pierre Galériában rendezett kiállítása is tanúskodott. Pierre Loeb, a neves galéria tulajdonosa szerződést ajánlott Kallosnak, együttműködésük csaknem tíz évig, a képkereskedő élete végéig tartott. Az 1958–60 közötti időszak alatt finoman érzékelhető, sokszor tragikus, expresszionista figurák sejlettek fel képein. 1964 után egy derűsebb, figuratív-absztrakt ábrázolásmód jellemezte festményeit. Az 1970-es évek elejétől Kallost Kiskunhalason töltött gyermekkora tájai ihlették meg. A Bokor-sorozat nagy méretű, színes foltjai eget, fákat, vizet rejtenek, vagy az Alföldet, a pusztát idézik. Ettől az időszaktól érezhető a remény, a fény felé fordulás, amiben az építészeti struktúrák segítették. Az 1970-es évek második felétől újabb alkotói periódus vette kezdetét, ami az 1980-as éveket is jellemezte. Képein ekkortól széles vízszintes és függőleges sávok keresztezik egymást légies fehér alapon. Ezek a felfüggesztett, szinte lebegő lila, piros, kék, sárga formák egyfajta térbeli felszabadulást idéznek: egy végre elért, korlátok nélküli mozgás lehetőségét (Sávok és Modulok-sorozat). Ekkor tért át az olajfestékről az akrilfesték használatára is, ami jobban illik az áttetszőség e játékához.
Az 1990-es években Kallos a dél-franciaországi Provence-ban élt, ahol lépten-nyomon találkozhatott antik műemlékekkel. Ennek és egy korábbi velencei utazásnak a hatására festményein újabb elemek, építészeti formák részletei – oszlopok, ívek, elnagyolt falrészletek – tűntek fel, továbbra is a végtelen teret ábrázoló fehér alapon. Utolsó éveiben e minták a görög mitológiából származó arcokkal vagy a vászonra applikált falevelekkel egészültek ki.
Legfontosabb retrospektív tárlatait 1984-ben a metzi Szépművészeti Múzeumban, 1998-ban az Évreux-i Múzeumban és a rodezi Denys Puech Múzeumban, 2011-ben pedig a párizsi Le Minotaure és Alain Le Gaillard Galériában, valamint a Párizsi Magyar Intézetben rendezték. Műveit legutóbb 2014-ben a brüsszeli Laurentin Galériában, illetve papírmunkáit 2015-ben a párizsi Convergences Galériában tekinthették meg az érdeklődők. Az életmű gondozására 2015-ben megalakult a Paul Kallos Barátai Egyesület és a Kallos Tudományos Bizottság, amely jelenleg Kallos életmű-katalógusának kiadását készíti elő.