Az április végi sepsiszentgyörgyi állásbörzén próbamunkára, interjúra hívott érdeklődők mintegy felét alkalmazták – derült ki a megyei munkaerő-foglalkoztatási ügynökség összesítőjéből.
Mint arról beszámoltunk, a rendezvényen 29 vállalkozás mintegy 600 szabad munkahelyet hirdetett meg, s ugyan helyben egyetlen munkaviszony sem jött létre, később a kiválasztott 118 álláskeresőből 58-nak sikerült elhelyezkednie. Az érintettek főként vendéglátásban, kereskedelemben, készruhagyárakban dolgoznak, de élelmiszer-ipari, fakitermelés és fafeldolgozással foglalkozó cégek, építkezésben, szállításban érdekelt munkaadók is alkalmaztak. Háromszéken hónapok óta tartósan alacsony a munkanélküliségi mutató, az április végén jegyzett érték 3,61 százalék volt. A nyilvántartott munkanélküliek száma 3100 körül alakul, segélyre azonban igen kevés, a legutóbbi összesítés szerint mindössze 385 háromszéki jogosult. (dvk)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.