A Turulmadár Ifjúsági Iroda idén már a hatodik éve működő délutáni oktatás résztvevőinek – gyermekeknek és oktatóknak – június 9–10-én szervezte meg a hagyományos évzáró tábort Sepsibesenyőn.
Az elmúlt évben még két falu, Középajta és Nagyajta is csatlakozott, szeptembertől tehát már öt háromszéki településen működött a Berde Mózsa Kör. A táborban négy helyről, Sepsiszentgyörgyről, Kökösből, Nagyajtáról és Középajtáról 65-en vettek részt.
Az oktatók tematikus foglalkozásokkal, köztük sportvetélkedőkkel, ügyességi és stratégiai játékokkal, kirándulással, tábortűzzel és közös énekléssel is készültek. A program kialakításánál igyekeztek figyelembe venni, hogy a tanév végén a gyermekek már fáradtak. Ezért fontosnak tartották a közös játékot, kirándulást, lehetőséget a felszabadulásra, közös szórakozásra, valamint a szabad idő biztosítását az új barátságok alakulására.
A szombati tábornyitás és ráhangolódás után kirándulás következett: a Besenyői-tó partján gyalogoltak fel az Óriáspince-tetőre. Délután a sporté és az ügyességi vetélkedőké volt a főszerep, vacsora végeztével tábortűz melletti közös énekkel zárult a nap. A vasárnap reggeli tornával kezdődött, majd olyan ügyességi és stratégiai játékokban mérték össze magukat a csapatok, mint az Adj, király, katonát! Lehetőség volt arcfestésre is. A tábort értékelő zárta.
A gyermekek – visszajelzéseik alapján – nagyon jól érezték magukat, volt, aki első tábori élményét szerezte, de olyan is, akinek elmondása szerint „eddigi élete legjobb tábora” volt ez, az oktatók pedig szintén sikeresnek értékelték a rövid, de annál tartalmasabb tábort, amely Sepsiszentgyörgy önkormányzatának és a Bethlen Gábor Alap támogatásának köszönhetően valósult meg.
Turulmadár Ifjúsági Iroda
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.