Berlinből egyenesen Párizsba utazott tegnap a délutáni órákban Barack Obama amerikai demokrata párti politikus. Megérkezése után fogadta őt Nicolas Sarkozy francia elnök az Elysée-palotában. Obama azért rövidítette le az utat, és hagyta ki a ramsteini amerikai légitámaszponton kezelt amerikai katonák meglátogatását, mert a Pentagon nyilatkozatban emlékeztette, hogy szabályai tiltják a fegyveres erők tagjainak bevonását a választási kampányba. Párizsban az amerikai demokraták leendő elnökjelöltjének egyetlen programja az Elysée-palota felkeresése volt.
Pozitívan értékelték a berlini beszédet
Európa és az európaiak számára pozitív jelzésként értékelte Barack Obama berlini beszédét tegnapi nyilatkozatában a német kormány. Az amerikai Demokrata Párt leendő elnökjelöltje előző este mintegy 200 000 berlini előtt tartott beszédet, amelyben a világ előtt álló kihívások leküzdése érdekében az Egyesült Államok és Európa erőteljesebb összefogását sürgette. A német kormány szóvivője azt emelte ki: a szorosabb nemzetközi együttműködés kialakítása teljes mértékben egybeesik Németország, illetve személy szerint Angela Merkel kancellár törekvésével. A szóvivő csak közvetve foglalt állást azzal kapcsolatosan, hogy beszédében Obama elsősorban Afganisztánban, az európai szövetségesek ― köztük Németország ― részéről nagyobb szerepvállalást sürgetett.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.