Meggátolhatják a szíriai menekültek hazatérését

2018. június 15., péntek, Világfigyelő

Visszatarthatja a hazatérésben a Németországba menekült szíriaiakat az új szíriai ingatlantörvény, amely lehetővé teszi Damaszkusz számára a magántulajdon jogorvoslat nélküli lefoglalását és tulajdonosaik kilakoltatását, hogy úgynevezett helyreállítási övezeteket hozzanak létre a háború által sújtott vagy korábban lázadók kezén lévő területeken.

Berlint kifejezetten aggasztja az új szíriai jogszabály, mivel attól tart: Bassár el-Aszad szíriai elnök kormánya ledózerolja a felkelő területeken lévő korábbi ingatlanokat, és a rezsimhez hűséges lakókat telepít be az új épületekbe. Egy magas rangú német kormányzati tisztviselő szerint a 10-es törvény célja a menekültek kisemmizése, a régi lakosság kicserélése.

A menekülteket nagy számban befogadó országok kormányai és jogvédő szervezetek is azon az állásponton vannak, hogy a jogszabály örökös száműzetéssel sújthatja a menekülteket.

Damaszkusz ezeket az állításokat egy ellenkampány részének minősítette. A rezsim szerint a törvényt az ország újjáépítési programjának keretében hozták, célja a nyomornegyedek szabályozása, különösen a korábban terroristák ellenőrizte területek megsemmisülésének fényében.

A Norvég Menekült Tanács adatai szerint a szíriai háború előtt a lakosság egyharmada nyomornegyedekben élt, a Human Rights Watch pedig azt közölte, hogy a Szíriában lévő ingatlanoknak csupán a felét jegyezték be a hatóságoknál a konfliktus előtt, azóta pedig számos nyilvántartás megsemmisült.

Szíriai ügyvédek felhívták a figyelmet: bár a törvény lehetőséget biztosít arra, hogy az ingatlantulajdonos meghatalmazza egy rokonát az ügyintézéshez, igényt az ingatlanra akkor is csak a szíriai hatóságoktól kapott biztonsági tanúsítvánnyal lehet benyújtani. Értesülések szerint a korábban nem kormányerők ellenőrizte területeken a lakosságnak biztonsági átvilágításon kell átesnie.

Damaszkusz gazdasági és biztonsági érdekeinek érvényesítése céljából már a múltban is sajátított ki önkényesen magántulajdonokat, a földrablások jelentették a felkelés egyik okát. Ki merészel majd igényt tartani egy ingatlanra egy olyan ellenzéki területen, melyet a rezsim romhalmazzá változtatott, mert lakóit szunnita terroristáknak tekinti? Még ha valaki veszi is a bátorságot, nem kapja meg a biztonsági tanúsítványt, ha a rezsimnek kell a föld – mondta egy jogvédő ügyvéd.

A 2012-ben elfogadott, a legújabb jogszabályhoz hasonló törvény esetében éppen az történt, amitől most tartanak. Aszad kormánya e törvénnyel lakoltatott ki embereket olyan Damaszkusz közeli körzetekből, ahol Aszad-ellenes tüntetések robbantak ki a polgárháború elején 2011-ben. A területet kisajátította a kormány, és luxus lakókomplexumot húzott fel, melyet a szíriai elnök 2016-ban avatott fel ünnepélyesen.

Az ENSZ adatai szerint 6 millió szíriai vált földönfutóvá saját hazájában, és mintegy 5,5 millió menekült külföldre.

Németországban mintegy 650 ezer szíriai tartózkodik.

Szíria berlini nagykövetségén a Reuters által megkérdezett, ügyintézésre várók közt nem sokan bíztak abban, hogy valaha visszakapják birtokukat.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2018-06-15: Világfigyelő - :

Perbe fogják Donald Trump elnököt és alapítványát

New York állam főügyésze, Barbara Underwood tegnap bejelentette, hogy pert indított Donald Trump jótékonysági alapítványa ellen, mert az szerinte többször is megsértette a jótékonysági szervezetek működését szabályozó szövetségi és New York-i törvényeket. Az alapítvány vezetője az elnök és három gyermeke. Keresetében Barbara Underwood egyúttal az alapítvány feloszlatását is indítványozza, valamint javasolja, hogy az elnököt és gyermekeit tiltsák el nonprofit szervezetek vezető testületeiben való részvételtől.
2018-06-15: Világfigyelő - :

Egyeztettek a miniszterek

Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter telefonon egyeztetett Valentin Popa román oktatási miniszterrel az ukrán oktatási törvényről tegnap.