Kicsengettek

2018. június 16., szombat, Közélet

Megszólalt pénteken a 2017/2018-as tanév utolsó csengőhangja, és megkezdődött a három hónapos nyári vakáció. Ugyan nem mindenki számára jelent ez igazi szünidőt, hisz a végzősök még le sem érettségiztek, a nyolcadikosok is drukkolnak még néhány napig, hogy megtudják vizsgaeredményeiket, a pótvizsgára bukottaknak sem lesz felhőtlen a vakációja, de rajtuk kívül több ezer óvodás és iskolás adhatja fejét a szórakozásra.

  • Évzáró a Mikes Kelemen Líceumban. Albert Levente felvétele
    Évzáró a Mikes Kelemen Líceumban. Albert Levente felvétele

Háromszéken több mint hat és félezer óvodás, tizenegyezer elemista, nyolcezer-kétszáz gimnazista, ötezer-száz középiskolás, ezerötszáz szakiskolás és háromszáz technikumi tanuló kezdte meg tavaly szeptemberben a tanévet, de arról egyelőre nem készült összesítés, hogy a harmincháromezer gyermekből, kis- és nagydiákból hányan végezték el sikeresen az évet.

A létszámfogyás évente 2–3 százalék, a tanévközi lemorzsolódás is jelentős, a hiányzások évről évre szaporodnak, de akit minden tárgyból lezártak, annak mit sem számít, mit írnak a statisztikák.

Inkább érdekli, hol milyen táborok lesznek a nyáron, hová utazik a család, hol kirándulnak a barátok, és mindenki igyekszik megtalálni a kedvére való programot. Az iskolákban még egy ideig vizsgaláz uralkodik, előbb a diákoknak, majd a pedagógusoknak kell bizonyítaniuk. Az óvodák udvarára csend költözik, a napköziotthonok ellenben egész nyáron felváltva üzemelnek, és a szülők kérésére más körzetből is fogadnak gyermekeket.

Elő tehát a focilabdát, kerékpárt, túrabakancsot, elkezdődött a jókedvű vakáció!  

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 772
szavazógép
2018-06-15: Belföld - :

Vihar áldozatokkal

Fákat döntött ki és háztetőket sodort le tegnap a vihar az ország déli és délnyugati régióiban. Mehedinţi megyében két személyt villámcsapás sújtott, egyikőjük életét vesztette.
2018-06-16: Közélet - Ferencz Csaba:

Album a népi tudásról (Hagyományos népi mesterségek)

Igényes kivitelezésű albumot indított útjára a Kovászna Megyei Művelődési Központ: Kinda István néprajzkutató harminc, még élő népi mesterséget bemutató kiadványa egy állomása annak a programnak, amely a nemzedékről nemzedékre öröklődött tudást kívánja dokumentálni és felmutatni.