Vesztett a prefektus

2018. június 16., szombat, Belföld

Egyelőre nem sikerült érvényteleníttetnie Maros megye prefektusának a marosvásárhelyi iskolák többnyelvű feliratozására vonatkozó önkormányzati határozatot. A Maros Megyei Törvényszék ugyanis első fokon elutasította a prefektus kifogásait a tavaly májusban elfogadott önkormányzati határozattal szemben.

A múlt héten kimondott ítéletről a nyelvi jogok érvényesítéséért küzdő Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) adott ki tájékoztatót, amelyben emlékeztetnek: Marosvásárhelyen mintegy 45 román–magyar vegyes tannyelvű óvoda, általános iskola, középiskola található.

Ezekben a vegyes tannyelvű intézményekben a közérdekű tájékoztatás, a feliratozás kizárólag román nyelvű, a faliújságokon található irodalmi, történelmi szövegek egynyelvűek, csak a román közösség múltját és kultúráját mutatják be, a falakon nem látni egyetlen magyar nyelvű posztert, egyetlen magyar történelmi hős, költő vagy író képét sem.

A nyelvi környezetet kiegyensúlyozni hivatott önkormányzati határozatot a Szabad Emberek Pártja a Cemo segítségével dolgozta ki és nyújtotta be.

A határozat kimondta, hogy magyarul is ki kell írni minden feliratot a marosvásárhelyi vegyes tannyelvű iskolákban, és a kétnyelvűség kialakításával a polgármesteri hivatal oktatásügyi igazgatóságának kell foglalkoznia.

A határozatot a prefektus megtámadta a közigazgatási bíróságon, de a Cemo kérésére a perbe három érintett magyar gyermek szülője is belépett, és az őket képviselő ügyvéd érvelése nyomán a törvényszék elutasította a prefektus keresetét. Az ítélet nem jogerős.

A Cemo emlékeztetett arra is, hogy panasza alapján tizenhét marosvásárhelyi iskola esetében állapította meg 2016-ban a diszkriminációt az Országos Diszkriminációellenes Tanács.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 757
szavazógép
2018-06-16: Belföld - :

Hírsaláta

SOK A NEHEZEN ÖRÖKBE ADHATÓ GYEREK. Tavaly 1280 gyermeket fogadtak örökbe Romániában, közülük 29-et külföldi állampolgárok – derül ki az Országos Gyermekjogvédelmi és Örökbefogadási Hatóság össze­sítéséből.
2018-06-16: Belföld - :

Az EB-t bírálja

Az Európai Bizottságot (EB) részrehajlással és elfogultsággal vádolta meg Călin Popescu-Tăriceanu, a szenátus elnöke, aki szerint Brüsszel elfogadta, hogy kizárólag a korrupcióellenes ügyészség és a titkosszolgálat „titokzatos” együttműködése nyomán kapjon „torz tájékoztatást” a román igazságszolgáltatás helyzetéről.