A valóság azonban sokkal csúfabb. Ebben a hónapban nem csak a diákok kaptak bizonyítványt, az egész romániai oktatási rendszert minősíti a Világbank pár napja nyilvánosságra került jelentése, amely megerősíti az Európai Bizottság három hónapja készült összesítését. Mindkettő azt mondja ki, amit tudtunk: csehül állunk, nagymértékű a lemorzsolódás nyolcadik osztályban, és aki a padban marad, az sem mind érti, amit elolvas. A falusi iskolákból szinte lehetetlen feltörni, a szakiskolákban elavult ismereteket szereznek, a felsőoktatásban túlságosan elméleti tudást, és a hozzáállás is elhibázott, hiányzik a motiváció, csapatszellem, felelősségérzet.

Ne legyintsünk, hogy ilyenek a mai fiatalok: a mai felnőtt-társadalom nevelte őket. Persze nem mindegyiket, vannak jól felkészült, megbízható diákok is, ám kevesebben a kelleténél, majdhogynem kivételként. Erről szólnak az európai és amerikai szakemberek jelentései. Javaslatokat is megfogalmaznak, és ezeknek csak egyike vonatkozik az ágazat kóros alulfinanszírozottságának megszüntetésére: a többi a tantervek és a módszerek módosítását ajánlja az illetékesek figyelmébe. Jó példákat lehet találni Európa-szerte, csak szét kell nézni.

Ha volna, aki megtegye! A posztkommunista Romániában az oktatásügy az egyik legproblémásabb terület, 28 év alatt 25 miniszterig jutott. Volt, aki próbálkozott valamiféle reformmal, a jelenlegi tárcavezető közvetlen elődje, a nem szakmai teljesítményéről, hanem nyelvtani hibáiról ismert Liviu Pop azonban minden szégyenkezés nélkül beismerte, hogy kényelemből nem tett meg bizonyos lépéseket. Következetesség, hozzáértés, hivatástudat, elkötelezettség legfeljebb elvétve mutatkozott a döntéshozatalban, és ennek a több évtizedes fejetlenségnek, kapkodásnak, hozzá nem értésnek, nemtörődömségnek köszönhetjük, hogy itt tartunk. A kisiskolások tízkilós táskákat cipelnek, a nagyobbaknak napi nyolcórás oktatás után még otthon is tanulniuk kellene legalább négyet, és mindezt azért, hogy az EU leggyengébb oktatási eredményeit mutassuk fel. Ebből a túlzsúfolt tantervből elsősorban a testnevelést spórolják ki, aminek hatása nemzedékek egészségén mérhető (Sepsiszentgyörgyön önkormányzati programmal próbálják ezt ellensúlyozni, de nem a város feladata lenne). Nálunk szinte soha nincs idejében kész tankönyv, sokszor év közben változtatnak a végzős diákok vizsgafeltételein, és a legrosszabb az, hogy megszoktuk, már nem is igen tiltakozik, cselekszik senki a helyzet javításáért.

Két tanév között elgondolkozhatunk azon, hogy frázisok helyett mivel kellene feltarisznyálni gyermekeinket. Változást, minőségi oktatást a társadalomnak kell akarnia, mert az biztos, hogy a kormányra, a miniszterekre hiába várunk.