Június 30. és július 1. között immár 27. alkalommal szervezik meg a Háromszék Triatlon hárompróbaversenyt, amely a korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is számos élményt tartogat a versenyzők számára.
A szervezők minden évben a lehető legnagyobb odafigyeléssel választanak útvonalat a versenyzőknek, és mindenki megtalálhatja az aktuális állapotának megfelelő kihívást, hiszen a számtalan táv közül választhatnak az érdeklődők. A minitáv azoknak ajánlott, akik először próbálják ki magukat egy triatlonversenyen, nekik 400 méter úszást, 9,6 kilométer kerékpározást és 1,88 kilométer futást kell teljesíteniük.
Akik nem tudnak megfelelően készülni, azok váltóban is indulhatnak, a háromfős csapatok akár vegyesek is lehetnek, így egy versenyzőnek csupán egy versenyszámot kell teljesítenie.
A triatlonisták a kőröspataki tónál rajtolnak, ezt követően kerékpárral folytatják a megmérettetést, természetesen a különböző kategóriák esetében az útvonal is változik, viszont mindenki Sugásfürdőn fejezi be a második próbát, majd a kerékpárok a depóban maradnak és a sportolók futással zárnak. A célba érés után kellemes hangulat, meleg étel és wellness várja a résztvevőket, a masszázst pedig a Prevent Mozgásközpont szakemberei biztosítják. Az érdeklődők június 25-ig az alpinsport.ro honlapon jelentkezhetnek. (miska)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.