Az oroszországi labdarúgó-világbajnokság első hétvégéjének legvártabb csoportmérkőzésén a Real Madriddal egymás után három Bajnokok Ligája trófeát szerző Cristiano Ronaldo három góljának köszönhetően Portugália 3–3-as döntetlent játszott a 2010-es vb-győztes Spanyolországgal. A portugál pénteki találataival beérte Puskás Ferencet, és immár ketten állnak a legtöbb válogatottbeli gólt szerzők listájának második helyén, amit az iráni Ali Daei vezet 109 góllal.
A pénteki játéknap utolsó meccsén az Európa-bajnok portugálok és a 2010-ben a dél-afrikai vb-n győzedelmeskedő spanyolok találkoztak, a mérkőzés pikantériáját pedig az szolgáltatta, hogy Ronaldo több realos csapattársa ellen lépett pályára. A mérkőzést Portugália kezdte jobban, és a 4. percben Ronaldo 11-esből vezetéshez juttatta csapatát. A spanyolok 20 perc múlva Diego Costa kőkemény akciójából egyenlítettek, majd két perccel később Isco lőtt óriási kapufát. Az első félidő végén újra Ronaldoé volt a főszerep, aki a hispán kapus, David de Gea hathatós segítségével szerzett gólt, és a portugálok 2–1-es előnnyel mehettek szünetre. A fordulás után Costa ismét egyenlített, majd Nacho 58. percbeli szépségdíjas góljával 3–2-re vezetett Spanyolország. A véghajrá is tartogatott meglepetést: a 88. percben Ronaldo 23 méteres szabadrúgása a bal felső sarokban kötött ki, és 3–3-as döntetlennel ért véget az ibériai derbi. Az első forduló után a B-csoportot Irán vezeti 3 ponttal, második Portugália és Spanyolország 1–1 ponttal, negyedik a nyeretlen Marokkó.
Lionel Messi az izlandi labdarúgók gyűrűjében. Fotó: Nemzeti Sport
Szombaton győzelemmel indította világbajnoksági szereplését Franciaország, miután a C-csoport első mérkőzésén 2–1-re legyőzte Ausztráliát. A franciák nem lehetnek teljesen elégedettek első oroszországi szereplésükkel, hiszen gyenge játékkal rukkoltak elő, és csak nyögvenyelősen nyerték meg a meccset. A gól nélküli első félidő után kicsit felpörgött a mérkőzés, s az 57. percben Antoine Griezmannt buktatták az ausztrál védők a saját 16-osukon belül, az uruguayi sípmester pedig videóasszisztensi segítséggel ítélte meg a tizenegyest. A büntetőt Griezmann értékesítette. A 64. percben egyenlített Ausztrália, miután a tizenegyes pontról Mile Jedinak higgadtan talált be Hugo Lloris hálójába. A 81. percben a gyengélkedő franciák segítséget kaptak a kenguruk földjéről érkező válogatott egyik játékosától, aki beleért Paul Pogba lövésébe, és a labda a lécről a gólvonal mögé pattant. A csoport másik meccsén Dánia 1–0-ra legyőzte Peru legjobbjait úgy, hogy a dél-amerikai gárda Christian Cueva révén gól nélküli állásnál büntetőt hibázott az első félidőben. A négyest a franciák vezetik a második Dánia, a harmadik Ausztrália és negyedik Peru előtt.
A D-csoport nyitómérkőzése kisebb meglepetéssel zárult, miután a Lionel Messivel felálló Argentína mindössze 1–1-es döntetlent játszott a legutóbbi Európa-bajnokság meglepetéscsapatával, Izlanddal.
Az első sípszótól az argentin válogatott kezdeményezett többet, de az első ajtó-ablak helyzet a vb-újonc izlandiaké volt. Az elpuskázott ziccerre Sergio Agüero válaszolt, aki remek lövést küldött Hannes Thór Halldórsson kapujába (1–0). A 23. percben egyenlítettek az európaiak, miután Alfred Finnbogason kapuba vágott egy beívelt labdát. A folytatásban kínlódtak a dél-amerikaiak, de nem sikerült bevenniük az izlandi kaput. A második félidőben sem jött az argentin áttörés, sőt, a 64. percben Messi büntetőt hagyott ki, és Izland az első vb-gólja mellett komolyan megviccelte az 1986-os világbajnokot.
Eredmények: * B-csoport: Portugália–Spanyolország 3–3 (2–1/gólszerzők: C. Ronaldo 4. – tizenegyesből, 44., 88., illetve Diego Costa 24., 55., Nacho 58.) * C-csoport: Franciaország–Ausztrália 2–1 (0–0/gsz.: Griezmann 58. – tizenegyesből, Behich 81. – öngól, illetve Jedinak 62. – tizenegyesből), Peru–Dánia 0–1 (0–0/gólszerző: Y. Poulsen 59.) * D-csoport: Argentína–Izland 1–1 (1–1/gsz.: Agüero 19., illetve Finnbogason 23.). (tibodi)