Nagy Imrére emlékeztek

2018. június 18., hétfő, Világfigyelő

Áder János köztársasági elnök, a parlamenti pártok közül az MSZP és a Párbeszéd vezetői, továbbá az Országgyűlés, állami szervek és civil szervezetek képviselői rótták le kegyeletüket Nagy Imre és mártírtársai emléke előtt Budapesten szombaton.

Áder János köztársasági elnök virágot helyezett el Nagy Imre, valamint a forradalom névtelen áldozatainak sírjánál a 301-es parcellában, főhajtással tisztelgett a forradalom erdélyi mártírjai előtt a 298-as parcellában, továbbá megkoszorúzta a 300-as parcellában lévő emlékhelyet.

Hiller István, az MSZP választmányi elnöke és Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke egyaránt Nagy Imre szellemi örökösének nevezte pártját, mikor megkoszorúzta az egykori miniszterelnök szobrát Budapest belvárosában. Karácsony Gergely keserédes évfordulóról beszélt, mondván, az 1956 után eltiporni akart szellem 1989-ben feltámadt, mert „újra hittünk abban, hogy Magyarországon szabadság lesz, és újra köztársaságban élhetünk”, a kormány azonban arra készül, hogy Nagy Imrét kiretusálja a történelemkönyvekből, a Fidesz pedig elvitetné az országház tőszomszédságából a szobrát. Hiller István a megemlékezésen arról beszélt: a mai hatalom törekvése ellenkezik 1989 szellemiségével, „itt arról van szó, hogy Nagy Imrét akarják arrébb tenni a magyar történelemből”.

A vértanúk terén tartott emlékezésen koszorút helyezett el Áder János köztársasági elnök képviseletében Nagy Bercel, az államfői hivatal társadalmi kapcsolatok igazgatóságának vezetője, Kövér László, az Országgyűlés elnökének képviseletében Jakab István alelnök, az Alkotmánybíróság nevében Bitskey Botond főtitkár, a Kúria nevében Székely Ákos, a Kúria Büntető Kollégiumának vezetője, az ügyészség nevében Lajtár István, a legfőbb ügyész közjogi helyettese, a Honvédelmi Minisztérium nevében Németh Szilárd államtitkár, a Honvéd Vezérkar képviseletében a vezérkari főnökhelyettes, Huszár János altábornagy.

Koszorút helyezett el az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke és a Legfelsőbb Bíróság volt elnöke, Lomnici Zoltán, Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes, továbbá a Szabadságharcosokért Közalapítvány nevében Sömjéni László, a Nemzeti Örökség Intézete nevében Radnainé Fogarasi Katalin, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága nevében Rabóczki Bence főigazgató és Ötvös István bizottsági tag, továbbá mások mellett Égi Pál, az ’56-os Szövetség elnöke, a Szovjetunióban volt Magyar Politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezete nevében Menczer Erzsébet elnök, valamint a Magyar Politikai Foglyok Országos Szövetségének képviseletében Németh Árpádné és Szatmáry László.

A Nagy Imre Alapítvány által a mártírhalált halt miniszterelnök belvárosi szobránál rendezett koszorúzási ünnepségen mintegy másfél tucat civil szervezet rótta le kegyeletét.

Jánosi Katalin, Nagy Imre unokája beszédében azt emelte ki: „a kitartó kevesek igazsága” akkor is érvényes, ha azt aktuálpolitikai érdekből szembenállók ellenében kell képviselni. Mint mondta, Nagy Imréék „még értékek mentén éltek és haltak”. Szomorú, hogy „nem sikerült száműzni a problémát, amely a mártírok életét követelte”, s „csak azért imádkozhatunk, hogy újabb mártírokra ne legyen szükség a magyar történelemben” – tette hozzá Nagy Imre unokája.

Az 1958. június 16-án kivégzett Nagy Imrét, az 1956-os forradalom és szabadságharc törvényes miniszterelnökét és mártírtársait – Maléter Pál honvédelmi minisztert, Gimes Miklós újságírót, az 1958. április 24-én kivégzett Szilágyi Józsefet, Nagy Imre titkárságvezetőjét és a börtönben 1957. december 21-én elhunyt Losonczy Gézát, a Nagy Imre-kormány államminiszterét – 1989. június 16-án helyezték végső nyugalomra a rákoskeresztúri új köztemető 301-es parcellájában.

A Legfelsőbb Bíróság Elnökségi Tanácsa 1989. július 6-án – azon a napon, amikor Kádár János, az MSZMP főtitkára meghalt – a legfőbb ügyész törvényességi óvása nyomán Nagy Imre és társai ítéletét hatályon kívül helyezte, az elítélteket posztumusz, bűncselekmény hiányában felmentette. A koncepciós perek áldozatainak rehabilitációja és az újratemetés a rendszerváltó időszak szimbolikus eseménye volt.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2018-06-18: Sport - :

Luka Modrićé a 2400. gól (Labdarúgás, világbajnokság)

Luka Modrić szerezte a labdarúgó-világbajnokságok történetének 2400. gólját. A horvátok középpályása szombat este a D-csoport első fordulójában, a Nigéria elleni kalinyingrádi mérkőzésen a 71. percben büntetőből talált a kapuba.
2018-06-18: Világfigyelő - :

Trump és Orbán telefonon tárgyalt

Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke felhívta Orbán Viktor magyar miniszterelnököt annak kapcsán, hogy az új amerikai nagykövet a héten foglalja el budapesti állomáshelyét