Együttműködő és a tradicionális baloldali értékrendet kérlelhetetlenül képviselő MSZP-t szeretne Tóth Bertalan, a párt újonnan megválasztott elnöke. A szocialista párt vasárnapi budapesti tisztújító kongresszusán a párt parlamenti frakcióvezetője a leadott érvényes szavazatok 54 százalékát, a másik induló, Mesterházy Attila korábbi pártelnök az érvényes szavazatok 46 százalékát kapta.
Tóth Bertalan megválasztása után a kongresszus előtt azt mondta, olyan MSZP-t akar, amely hisz a szolidaritásban, az igazságosságban, az esélyegyenlőségben és az egységesülő nemzetben, amely cselekvőképes, valódi közösségként működik, reményt ad azzal, hogy védelmet biztosít a hatalom üldözöttjeinek.
Hozzátette, olyan MSZP-t akar, amely a kormányváltás motorja lehet azzal, hogy kérlelhetetlen bírálója az orbáni hatalomnak, és az emberek valódi problémáira kínál valódi megoldásokat.
Tóth Bertalan szerint a Fidesz által a mindennapokban egyre könyörtelenebbül érvényre juttatott „posztfasiszta világképpel” szemben a szocialistáknak a felvilágosodás eszméi jegyében egy fejlett, demokratikus jogállam és köztársaság polgáraiként, valamint a tradicionális baloldali értékrend kérlelhetetlen képviselőiként kell fellépniük.
Az MSZP választmányi elnöke az egyetlen jelöltként induló Kunhalmi Ágnes lett az érvényes szavazatok 100 százalékával. Elnökhelyettesnek a szavazatok 51 százalékával Szakács László volt országgyűlési képviselőt választották, a másik jelölt, Ujhelyi István EP-képviselő 49 százalékot kapott. Az alelnöki posztért négyen indultak, közülük Hegyi Gyulát, a Baloldali Tömörülés Platform elnökét, Komjáthi Imrét, a Munkát, Kenyeret, Tisztességes Béreket Egyesület vezetőjét és Szanyi Tibor EP-képviselőt választották meg.