Születésnap Bregovićcsal

2018. június 18., hétfő, Közélet

Nagyszabású rendezvénnyel ünnepelte meg 15. születésnapját az Observatorul de Covasna pénteken Sepsiszentgyörgyön: a román napilap félnapos fesztivált szervezett, amelynek fő meghívottja, Goran Bregović világhírű balkáni zenész valóban remek hangulatú koncertet adott.

  • Fotó: Albert Levente
    Fotó: Albert Levente

Habár a jegyárakat a helyi zsebekhez mérten meglehetősen magasan szabták meg, és a csak bent megvásárolható enni-inni valók ára is meglehetősen borsos volt, a közönség nem hiányzott, estére két-három ezren gyűltek be a stadionba. Az eső ugyan kétszer is megpróbálta elkergetni az embereket: előbb a 4 for Dance magyar táncegyüttes nyitó előadásán áztatta el a nézőket – ezért a következő rétyi Fúvó Shock egyáltalán nem szokványos műsorát kevesebben tapsolták meg –, de a harmadikként fellépő Carla’s Dreams román zenekar is egy zápor miatt kezdett később. Közben azonban az emberek felöltöztek: akinek nem volt vízhatlan esőkabátja (ernyőt nem engedtek be), az kiszaladt a boltba, és méretes nejlonzsákokkal tért vissza.

Megérte kitartani, hiszen az idő helyrejött, Goran Bregović és rezesbandája pedig azokat is megmozgatta, akik ülőhelyet váltottak a lelátókon; talán még a tücskök is táncoltak a fűben.

A jubileumnak látványban is megadták a módját: volt színpadi füst és láng, repültek a színes papírok, felhőnyi szappanbuborékot lőttek ki, végül pedig tűzijátékkal kedveskedtek a város lakóinak.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 754
szavazógép
2018-06-18: Belföld - :

Tomac követi Băsescut

A Népi Mozgalom Párt szombati rendkívüli kongresszusán Eugen Tomacot, a párt eddigi ügyvezetőjét választották elnökké, az alakulat ügyvezető elnöki tisztségét Marius Paşcan Maros megyei parlamenti képviselő tölti be, a párt főtitkára Dorel Onaca lesz.
2018-06-18: Közélet - Bokor Gábor:

Családban a jövőnk

Huszonöt zsenge levéllel gyarapodott szombaton a nagyborosnyói református templom kertjében ezelőtt három évvel állított életfa. Az ünnepségen a község vezetése mellett ott volt Tamás Sándor megyeitanács-elnök és Ilie Nicolae polgármester is.