Vasárnap, istentisztelet után a Kovászna Megyei Tanács munkatársai részletes tájékoztatást tartanak Lécfalván a település határában létesítendő hulladéktároló ügyében — közölte Tamás Sándor. A Kovászna Megyei Tanács elnöke szerint ugyanis a lécfalviak tiltakozása a nem megfelelő kommunikációnak tudható be: az emberek többsége azt hiszi, hogy egy szennyező szemétdomb létesül, ezért utasítják el a tárolót. A mintegy tizenöt hektáros terület immár a megyei tanács tulajdonába került, múlt héten írták alá az adásvételi szerződéseket, jelenleg a telekkönyvezés folyik — tette hozzá Tamás Sándor.
Mint mondta, Hargita megyében is történt előrelépés a regionális hulladékkezelési projekt ügyében, ezúttal Székelyudvarhely is csatlakozik a programhoz. Mint ismeretes, a regionális hulladékkezelés Kovászna és Hargita megye közös programja, melyre a két megye összesen több mint harmincmillió euró uniós támogatást kap. Amint arról beszámoltunk, a szeméttároló építésének ötlete nem nyerte el a lécfalviak tetszését, akik néhány hónappal ezelőtt tiltakozásképpen aláírásgyűjtést is kezdeményeztek.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.