István nevezetessé vált jobb kezéről először az 1116 körül íródott Hartvik-legenda tett említést: a krónikás püspök ebben leírta, hogy az 1083-as szentté avatási procedúra során, amikor Szent László király (ur. 1077–1095) jelenlétében felnyitották elődje sírját, annak földi maradványai között jobb kezét csodálatos módon épségben találták. Egy 1473-as krónika még egy kalandos lopással egészítette ki Hartvik történetét, miszerint a király kincstartója, egy Merkúr nevű klerikus ellopta a Szent Jobbot – mely ekkor még a teljes kart magában foglalta – és bihari birtokán rejtette azt el. László személyesen kereste fel a papot, és miután biztosította őt bűnbocsánatáról, visszakapta István ereklyéjét, és Merkúr szóban forgó földbirtokán épített számára egyházat – ezzel magyarázzák azt, hogy a Szent Jobb valóban a bihari Szentjobbon maradt egészen a középkori magyar állam összeomlásáig. Tiszteletéről az 1222-es Aranybulla törvényben rendelkezett.

István épen maradt keze – más relikviákhoz hasonlóan – a századok során számos „veszteséget” szenvedett el, miután – a lengyel–magyar perszonálunió megpecsételésére – Nagy Lajos (ur. 1342–1382) előbb a kar felső részét adományozta el, majd Luxemburgi Zsigmond (ur. 1387–1437) adta át a az alkar egy részét veje és örököse, Habsburg Albert (ur. 1437–1439) számára. Az ereklye elajándékozott részeinek sorsa aztán szerencsésebben alakult, mivel a török háborúk okozta zűrzavarban a Szent Jobb itthoni „maradéka” eltűnt. A kutatók nagy része azt vallja, hogy valószínűleg az ereklyét védő szerzetesek menekítették Boszniába, ahonnan kalandos úton, kereskedők révén kerülhetett a Raguzai Köztársaságba. Az ereklye eredetisége kapcsán számos kérdést vetnek fel ezek az évtizedek, hiszen – a mumifikálódás következtében ökölbe szoruló – Szent Jobb ez idő alatt újabb csonkítást szenvedett el, és eltűnt állítólagos gyűrűje is. A raguzai domonkosok viszont Szent István ereklyéjeként tisztelték és őrizték a jobb kezet, 1618-ban díszes ereklyetartót is készítettek számára.

Mária Terézia királynő az 1760-as évek végén szerzett tudomást a Szent Jobb hollétéről, és hosszas diplomáciai tárgyalások után megszerezte azt a maga számára. Az ereklyét 1771 áprilisában már Bécsben lehetett megcsodálni, majd június 21-én megérkezett Magyarország ősi fővárosába, Budára. A királynő az ünnepségek után az Angolkisasszonyok gondjára bízta Szent István jobb kezét, egyúttal elrendelte augusztus 20-ának, a király szentté avatási napjának rendszeres megünneplését.

Ezzel azonban a Szent Jobb csak ideiglenesen talált nyugalomra, a történelem viharai ugyanis később újabb vándorútra kényszerítették az ereklyét. II. József cseh vitézeket rendelt István kézereklyéje mellé, majd 1865-ben az esztergomi érsekség vehette azt magához; a Szent Jobb 1900-ban került vissza ismét Budapestre, és a nyilas uralomig az államiságot leginkább reprezentáló kegytárgy lett, melyet a mindenkori prímás az augusztus 20-i körmenetek idején rendszeresen körbevitt a fővárosban.

Szálasi diktatúrájának összeomlása idején a Szent Jobbot nyugatra hurcolták, de Salzburgból az amerikai szövetségeseknek köszönhetően 1945 augusztusára már visszakerülhetett Magyarországra. A kommunista hatalomátvétel után az ereklyét a Szent István Bazilika páncélszekrényébe száműzték, ahonnan Paskai László prímás erőfeszítései nyomán 1987. augusztus 20-án került elő legközelebb. Az érsek-bíboros áldozatos munkájának eredményeként épült fel a rendszerváltáskor a Szent Jobb-kápolna, ahol István  védelmező jobb keze mind a mai napig megtekinthető, miközben a keresztény Magyarországot megteremtő király ünnepnapját 1988 óta minden esztendőben újra megünnepeljük.

Tarján M. Tamás (Rubiconline)