Szociális segélyekSzigorították a feltételeket

2018. június 21., csütörtök, Belföld

Döntő házként fogadta el tegnap a képviselőház azt a szociális segélyek megítélésének feltételeit szigorító törvénytervezetet, amelynek értelmében nem lesz jogosult a juttatásra az az állástalan, aki visszautasít egy felajánlott munkalehetőséget, vagy nem hajlandó a munkaerő-elhelyezési irodák által szervezett programokon, képzéseken részt venni.

Aki elvesztette a szociális segélyhez való jogát, az erre vonatkozó határozat megszületésétől számított 12 hónap múlva kérvényezheti ismét a támogatást. Az elfogadott javaslat azt is előírja, hogy a segély összegének megfelelő munkát kell végeznie a helyi közösség érdekében, a polgármester felkérésére annak, aki felnőtt, munkaképes és részesül a támogatásban. Amennyiben az illető maradandóan vagy ideiglenesen munkaképtelen állapotban van, a kiosztott munkát a segélyben részesülő család más, munkaképes tagjainak kell elvégezniük.

A tervezet a polgármesterek számára is megszabja a tennivalókat a helyi munkaerő kiaknázása érdekében. Az elöljáróknak összesíteniük kell a helyi jogi és magánszemélyektől, családi vállalkozásoktól érkező munkaerő-igényléseket, és az idénymunkákra be kell osztaniuk a szociális támogatásban részesülő személyeket. A beosztást tartalmazó listát ki kell függeszteniük a polgármesteri hivatalban. Az az elöljáró, aki nem teljesíti ezt a feladatát, ezertől ötezerig lejig terjedő bírságban részesül.

A jogszabály ugyanakkor előírja, hogy amennyiben a szociális segélyben részesülő családok munkaképes tagjai egymás után kétszer visszautasítanak egy felajánlott szezonális munkalehetőséget, elveszítik a segélyhez való jogukat.

Ez alól kivételt képez az, aki a területi munkaerő-elosztó ügynökség szakmai képzésében vesz részt.

A Liberálisok és Demokraták Szövetsége által beterjesztett indítványt döntő fórumként fogadta el tegnap az alsóház.

Csép Éva Andrea, az RMDSZ Maros megyei parlamenti képviselője, az alsóház munkaügyi bizottságának titkára szerint ezentúl a ténylegesen rászorulók részesülnek szociális segélyben. Az eddigi tapasztalat ugyanis az volt, hogy nagyon sokan visszaéltek a szociális juttatást szabályozó törvény megengedő előírásaival.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2018-06-21: Belföld - :

Megbírságolták az ellenállót (Székelyzászló-ügy)

Tetemes, 75 ezer lejes bírságot rótt ki a Hargita megyei törvényszék tegnap Ráduly Róbert Kálmán csíkszeredai polgármesterre amiatt, hogy egy jogerős bírósági ítélet ellenére nem távolította el a székely zászlót a Csíki Játékszín előtti zászlórúdról. A polgármestert ugyanaz az Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) perelte be a zászló eltávolításának elmulasztásáért, amely 2016-ban a zászló eltávolításáért is pert indított.
2018-06-21: Belföld - :

Leváltanák a kormányt

Bizalmatlansági indítványt terjesztett tegnap a parlament elé az ellenzék 152 törvényhozója, akik szerint a Viorica Dăncilă vezette kabinet Románia leggyengébb kormánya 1990 óta.