Felemelő ünnepségekről számolt be az Aradon megjelenő Nyugati Jelen napilap. Két színház is ünnepelt: a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház létrehozásának 65. évfordulójára emlékezett, Aradon pedig ünnepi körülmények között idézték fel az itt meghonosodott magyar színjátszás kétszáz esztendejét. A két szomszédvár – fordulhatunk a kifejezésért akár Vörösmartyhoz, s nem is járunk messzire az igazságtól – igen jelentős szerepet játszott az egyetemes magyar művelődéstörténetben, legyen szó szépirodalomról, újságírásról, de leginkább színházról.
Különlegesen alakult a színjátszás sorsa. Ahhoz kétség nem fér, hogy különösen Aradnak volt nagy hatása ezen a téren – lehet, a kolozsvári Thália múltját leszámítva nincs is olyan magyar „jádzó” társaság, amelynek olyan csodálatosan gazdag története lenne, mint az aradinak. Hej, pedig mennyi támadást, elmarasztalást, áskálódást kellett kivédeniük, de sem az 1849 utáni zavaros időszakban, sem a két világháború közötti román világban, az egészen új eltipró hatalom alatt nem sikerült térdre kényszeríteni a szép szó hajlékát.
S ami nem sikerült akkor, sikerült a második világháború utáni „demokráciában”: 1948-ban hatalmi szóval véget vetettek az aradi magyar hivatásos színjátszásnak.
Nyilván az aradiak számára halvány vigaszt jelentett, hogy 1953-tól a tartományi székhelyen, Temesváron jött létre – a román színház tagozataként – magyar társulat, amely pár év múlva önálló lett, és névadójául az Aradhoz kötődő (Pankotán született) jeles színműírót választották. Dicséretükre legyen mondva, kiemelkedő előadásaikkal, vendégjátékaikkal évről évre bizonyítják, hogy meghatározó helyük van a hazai, a Kárpát-medencei magyar színművészet nagy közösségében. Erről a sepsiszentgyörgyi közönség is többször meggyőződhetett, legutóbb jó pár héttel ezelőtt.
Az aradiak most a 200 esztendő tiszteletére nagy meglepetéssel is szolgáltak. A főszereplők: a nyugdíjas tanárházaspár, Piroska Katalin és Piroska István, akik páratlanul gazdag, két hatalmas kötetbe foglalt színháztörténetet tettek asztalunkra. Sokévnyi kutakodás, levéltárakban, könyvtárakban, irattárakban való búvárkodás eredménye az összesen 1400 oldalnyi „visszapillantás”, amelynek csak a fellapozása is eligazít az aradi színjátszás által átélt, átvészelt múltban, sok örömet szerezve a soha el nem távolodó közönségnek, bátorítást, kitartást, példát mutatva a lankadóknak, a megfáradtaknak, hirdetve, hogy nincs igazabb a felelősséggel, határozottan kinyilatkoztatott szónál. A legnehezebb korszakokban is, noha körbevehették a rájuk leselkedők, játszhattak kőszínházban, vándorcsapatként kocsmákban, csűrökben, hirdették a magyar színház üzenetét, vitték magukkal Csiky Gergely, a város díszpolgára szavait, azt, hogy minden előadásban szárnyra kel az írás, ez pedig megnemesíti a nézőket...
A soha nem szünetelő öntevékeny színjátszás mellett a hivatásos színházat Aradon évtizedek után sikerült feltámasztani. Kamaraszínházként indult útjára, nem is akárhogy!
Sikerek, fesztiváli helyezések, meghívások követték egymást – méltóan a nagy színházi hagyományokhoz! Igaz, kellett hozzá egy olyan megszállott színművész, mint Tapasztó Ernő, s olyan elkötelezett mecénás, mint Böszörményi Zoltán. És kellett a segítő szándékú városvezetés, no meg a színházától soha el nem forduló közönség.
A Piroska házaspár kétkötetes munkája dicsőségről és gondokról szól. Csúcsok és bukások kísérték az aradi színház munkáját. Néhány fontosabb adat: 1817-ben már színházat építenek Aradon, de már 1874-ben új épületet kapnak Thália papjai, és a bécsi tervezők kitettek magukért: 1200 férőhelyesre álmodták, s az akkor körülbelül húszezres magyar lakosság rendszerint meg is töltötte a termet. Maga Ferencz József is vendége volt a színháznak. A későbbi átépítéskor 400 hely maradt a körülbelül ugyanannyi magyar lakosnak. (Akkor Aradnak volt 35 000 lakója, ma szinte 160 000. És magyar ugyanannyi, mint kétszáz évvel korábban.) A múlt század elején következett a nagy megtiszteltetés: Nemzeti Színházzá léptették elő, ezt a nevet viselte 1919-ig. Talán nem is volt szerte az országban olyan jeles magyar színész, aki ne szolgálta volna hosszabb vagy rövidebb ideig a szép szót az aradi színházban. A múlt század elején az akkori Magyarország nagy vidéki színházai között tartották számon Pozsony, Kassa, Kolozsvár, Debrecen társaságában.
A mi színházunk is kerek évfordulóra készül. Hátha napvilágot lát a hetven esztendő történéseiről szóló összegzés!
Péter Sándor
