Kilépett az RMDSZ-ből Eckstein-Kovács Péter

2018. június 25., hétfő, Belföld

Kilépett az RMDSZ-ből Eckstein-Kovács Péter, a szövetség volt szenátora, volt kisebbségügyi miniszter.

Eckstein-Kovács Péter Kolozsvár főterén jelentette ezt be az igazságügyi törvények módosítása ellen szerveződött szombat esti spontán tüntetésen. A politikus – aki jelenleg nem visel semmilyen tisztséget a szövetségben – hangsúlyozta: sok mindennel nem ért egyet az RMDSZ politikájából, de számára a szövetségnek az igazságügyi törvények módosításával kapcsolatos álláspontja „telítette a poharat”.

„Kolozsvár főtere fontos hely, ezért itt jelentem be kilépésemet az RMDSZ tagjainak sorából. Az RMDSZ szavazatával módosították a büntetőeljárási törvénykönyvet. Szerepe volt a döntésemben annak is, hogy az RMDSZ a Szociáldemokrata Párt cinkosa lett, ami számomra elfogadhatatlan. 28 évvel azután, hogy RMDSZ-tag lettem, betelt a pohár” – fogalmazott Eckstein-Kovács Péter.

Bejelentését megtapsolta a több mint 400 fős tüntető csoport.

Eckstein-Kovács Péter 1990 óta van jelen a romániai politikában. 1990–1992 között az RMDSZ Kolozs megyei parlamenti képviselője, majd 1992–1996 között kolozsvári önkormányzati képviselője volt. 1996-tól 12 éven át a parlament felsőházában képviselte a szövetséget. 1999 és 2000 között kisebbségügyi miniszterként dolgozott Mugur Isărescu kormányában. 2009-től 2011-ig Traian Băsescu államfő kisebbségügyi tanácsadója volt. 2010-ben az RMDSZ elnöki tisztségére jelölték, de alulmaradt a versenyben Kelemen Hunorral szemben.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 753
szavazógép
0000-00-00: Belföld - :

Kilépett az RMDSZ-ből Eckstein-Kovács Péter

Kilépett az RMDSZ-ből Eckstein-Kovács Péter, a szövetség volt szenátora, volt kisebbségügyi miniszter.
2018-06-25: Közélet - Fekete Réka:

Kezdődik az igazi érettségi

Semmi tétje nem volt a februári szóbeli vizsgáknak, mert aki megjelent, az megkapta a jogosítványt ahhoz, hogy részt vegyen a hétfőn kezdődő írásbelin, de a tavaly őszi és idei próbaérettségi sem számít az eredményben, legfennebb abban segítette a végzősöket, hogy felmérjék, mennyire készültek fel. Az igazi vizsga ma rajtol a román nyelv és irodalom írásbelivel.